A jövő logisztikája új korszakba lépett: az Einride önvezető, fülke nélküli elektromos teherautója sikeresen áthaladt Norvégia és Svédország határán – sofőr nélkül, teljesen autonóm módon.
A Fiat Chrysler és a PSA Group egyesüléséből létrejött Stellantis NV járműgyártó 13 százalékkal növelte bevételét és ugyanilyen mértékben a kiszállításait az idei harmadik negyedévében - derült ki a cég honlapján minap közölt jelentésből.
...
Gondoltam felkapom a fülesem, hogy meghallgassam a visszatérő Renault 5 Turbo 3E első dinamikus kisfilmjét. Aztán leesett…
Közlekedési baleset történt 2025. november 5-én 15 óra körül a 4-es számú főút 190. kilométerszelvényében, Kaba térségében.
Noha meglehetősen más formában. Azért a gyermekkori emlékek így is előjöttek.
A BMW AG német autógyártó nyeresége 256 százalékkal nőtt az idei harmadik negyedévben éves összevetésben - került föl a cég honlapjára szerdán.
A Las Vegas-i GT-S tanulmány megtartotta a hibrid hajtást, de a megjelenése jóval sportosabb lett a szériaváltozaténál.
Elhalasztják a Sencsou-20 űrhajó legénységének visszatérését, miután a járművet valószínűleg apró űrszemét találta el - közölte a kínai űrügynökség (CMSA) szerdán.
Nagy tévedés, hogy a lányok nem alkalámások műszaki pályára. A Bosch tudatosan nyújt perspektívát érdeklődő fiatal nőknek. Tudósitóként részt vettem a Bosch Lányok Napja rendezvényén.
A Cupra új mérföldkőhöz érkezett az egymilliomodik járműve legyártásával. A márka ezt a számot egy Formentorral, a legikonikusabb és legsikeresebb modellel érte el. A Cupra mindössze hét év alatt érte el ezt a teljesítményt, megerősítve pozícióját, mint Európa egyik leggyorsabban növekvő...