2017.06.26.

Európa legnépszerűbb crossovere modellfrissítésen esett át, a fejlesztések alapjául 2,3 millió tulajdonos véleménye szolgált.

2017.06.26.

Több éven át tartó, széles körű együttműködés eredményeként megszületett a világ első, autókba szánt Linux operációs rendszerű fedélzeti szórakoztató és információs rendszere. A technológia első felhasználója az Amerikában most piacra lépő nyolcadik generációs Toyota Camry. 

2017.06.26.

A Citijet, a Funstar és az Atero után megérkezett az Element, a Škoda Akadémia diákjainak negyedik autója. Az elektromos hajtással szerelt buggy-t megálmodói napelemmel, okostelevízióval, hűtődobozzal és mobil diszkóval is felszereltek.

2017.06.26.

A Magyar Járműalkatrészbeszállítók Országos Egyesülete (MAJOSZ) megtartotta szakmai nappal egybekötött tisztújító közgyűlését. A szimpóziumon a területet is érintő szakmai előadások mellett, a régi és a megválasztott új elnök összefoglaló gondolatait is megismerhettük.

2017.06.26.

A sajtó Daniel Ricciardo győzelme mellett főként Sebastian Vettel és Lewis Hamilton viszályáról írt a vasárnapi Forma-1-es Azeri Nagydíj másnapján.

2017.06.26.

A Közlekedési Múzeum páratlan gyűjteményi darabja volt a főszereplője a Fiumei Úti Sírkert Múzeumok Éjszakája programjának. Szombat óta megtekinthető a frissen felújított Apponyi dísz-halottas hintó új és méltó kiállítóhelyén, a Sírkert pavilonjában. 

2017.06.26.

A hibrid sportautó hajtáslánc-technológiája sorozatban harmadik alkalommal diadalmaskodott a nemzetközi Év Motorja díj 1.4 és 1.8 liter közötti hengerűrtartalom-kategóriájában.

2017.06.26.

Különösen izgalmasan alakult a Hankook Racer Cup második versenyhétvégéje, nemcsak az időjárás tekintetében, hanem a verseny kimenete szempontjából is. A Pannoniaring három futamnak adott otthont, ahol minden versenyen más pilóta állhatott a dobogó legmagasabb fokára, sőt a dobogós helyezések is...

2017.06.26.
Véget ért a hat napja kezdődött részleges sztrájk, az autógyártó szlovákiai leányvállalata közölte vasárnap, hogy sikerült megállapodnia a bérek emeléséről a cég legnagyobb taglétszámú szakszervezetével.
2017.06.26.

A Rapid az útról letérve kidöntött egy villanyoszlopot is.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.27
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: X-akták. ..
2026.09.27
A Kínából származó autókkal szembeni szkepticizmus csökken. Az Autoscout24 legfrissebb adatai....
2026.09.27
A bajnoki címre hajtó Toyota megszerezte tizedik hazai győzelmét a Fuji 6 óráson: a csapat....
2026.09.27
Elegáns. Egyedi. Prémium. Mi lehet a csapda? A húszmilliós ára. ..
2026.09.27
Csak a szerencsén múlt, hogy nem történt tragédia. Egy nagy sebességgel érkező Audi átszáguldott a....
2026.09.27
Az LY680 luxusjacht a Fort Lauderdale International Boat Show keretében mutatkozik be, ezzel....
2026.09.27
Globális szintű autóipari vezetői tevékenysége elismeréseként Detroitban beiktatták az Automotive....
2026.09.27
Több mint 9 ezer emberrel szemben intézkedtek, mert nem használták a biztonsági övet. ..
2026.09.27
Megdöbbentő jelenteteket rögzített a fedélzeti kamera, baleset lett a vége. ..
2026.09.27
Nagy lépés történt a gyalogosbarát főváros felé. ..