2017.05.17.

Emeli bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát pénteken a Mol Nyrt., a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI szerdán.

2017.05.17.

Május 16-án hivatalosan is megnyitotta kapuit az érdeklődők előtt a MOM Parkban az ország első Mercedes-Benz Pop-Up Store-ja, amely a hagyományos autószalonok kiegészítéseként működik.

2017.05.17.

A magyar közúti fuvarozók évente több tízmilliárd forint fuvardíj-bevételtől esnek el a jogsértő módon dolgozó konkurensek miatt - mondta Somogyi Gábor, a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete (MKFE) főtitkára szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.

2017.05.17.

Jogos elvárásnak tűnik, hogy a "profik", akik ebből élnek, ne csak szabályosan közlekedjenek, hanem hatékonyan, az eszközre és a környezetre is maximális odafigyeléssel tegyék ezt.

2017.05.17.

A Skoda kisebb SUV-járól Stockholmban rántják le a leplet, de addig is új képeket mutattak be róla ízelítő gyanánt.

2017.05.17.

Életét vesztette egy ember, amikor összeütközött három személygépkocsi a 37-es főúton, a 21-es kilométernél, Bekecs közelében. Az első hírek szerint egy sérültje is van a balesetnek, érte mentőhelikopter érkezik. A szerencsi hivatásos tűzoltókat riasztották a helyszínre, ahol mindkét irányban...

2017.05.17.

A Budapest-Keletit érintő több vonat menetrendje, útvonala és végállomása is módosul szerdától június elsejéig, mert karbantartást végeznek a pályaudvaron, valamint a Ferencvárost Kelenfölddel összekötő vasúti szakaszon - tájékoztatta a Mávinform szerda reggel az MTI-t.

2017.05.17.

Emelte bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

2017.05.17.

Sorozatban másodszor szerezte meg a prémiumgyártók között az első helyet az Audi az Automotive Innovations Award (Autóipari Innovációs díj) értékelésében. Ezzel a négykarikás márka ismételten bizonyította sokoldalúságát és innovációs erejét az olyan fontos jövőtémákban, mint a...

2017.05.17.

Emmanuel Macron a DS Automobiles 2 hónappal ezelőtt bemutatott modelljét, a DS 7 CROSSBACK-et választotta első hivatalos útjához. Az „elnöki” DS 7 CROSSBACK-et átalakították, többek között nyitható vászontetőt kapott, a köztársasági elnök belőle üdvözölte a francia népet a Champs-Elysées-n. 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..
2026.09.26
Több jármű ütközött az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán Szárligetnél, a baleset....
2026.09.26
Kétszáz új gyalogos-átkelőhellyel, számos akadálymentes villamosmegállóval és járdával, valamint....