Az Európai Unió közlekedésinfrastruktúra-fejlesztésére 2014-2020 közötti időszakban 22 milliárd eurós összeget biztosít a tagállamok számára. Ebből az első két évben 19,3 milliárd eurót kötöttek le a pályázók.
A Stadler Rail Valencia S.A.U nyerte meg a MÁV-Start tram-train (villamos-vasút) beszerzésére kiírt pályázatát, a járművek Szeged és Hódmezővásárhely között közlekednek majd - közölte a vasúttársaság kedden az MTI-vel.
A 2016 nyarán indult munkálatok során az Alkotás utcában, a Bartók Béla úton, a Fehérvári úton és a Villányi úton korszerűsítették a villamosmegállókat annak érdekében, hogy akadálymentes közlekedési lehetőséget nyújtsanak. A felújítások során összesen 55 peront építettek át a 17-es, a 19-es, a...
Ehsan Ganji Indiából küldte rajzát az Autós Nagykoalíció és az autoszektor.hu karikatúra pályázatára.
A két nagy értékű Toyotát a holland hatóság körözte.
A Speedmarathon szerda reggel 6 órától csütörtök reggel 6 óráig tart majd.
Több mint 180 ezer utas 48 ezer járművel használta a húsvéti ünnepek alatt a röszkei és a csanádpalotai autópálya-határátkelőhelyet - tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedden az MTI-t.
Enzo Ferrari híresen gőgös és makacs ember volt, aki nem igazán viselte jól a kritikát, még a vásárlóitól sem. Ha a „parancsnok” tisztában lett volna az aftersales kommunikáció jelentőségével, nem küldi el a traktorgyáras Lamborghinit, aki nem alapítja meg saját sportautó brandjét, sok...
Két aktív Forma-1-es pilóta, Daniel Ricciardo és Valtteri Bottas is részt vesz az ötödik Nagy Futamon, amelyet május 1-jén rendeznek meg Budapest belvárosában.
Újabb világsztárt, egy nemzetközi zenei producert igazolt le a japán márka, egyértelműen jelezve, hogy Amerika és Ázsia után Európában is a legismertebb és legelismertebb luxusgyártók közé akar tartozni.