- Csaknem 1,9 millió utast szolgált ki 2016-ban a kolozsvári Avram Iancu nemzetközi repülőtér - mondta David Ciceo, az intézmény igazgatója szerdán. 46 európai városba indulnak közvetlen járatok
A hivatalos, 2016-os évre vonatkozó, Datahouse által publikált adatok alapján a prémium személyautó kategóriában a Mercedes-Benz Hungária Kft. értékesítette a legtöbb személygépjárművet Magyarországon. A márka összesen 2572 darab személyautót adott el a tavalyi évben, mely 2015-höz képest közel...
A MammuthWorks The Rewarron elnevezésű autója 4 év fejlesztés eredménye - 2016 december 20-án mutatkozott be, azóta már rendelhető is.
Nagyobb biztonság és vonzóbb infotainment rendszerek motorkerékpárok számára: ez a Bosch sikerének receptje a CES 2017 innovációs díj kapcsán.
- Az idén várhatóan 100 ezer új személygépjárművet helyeznek forgalomba, míg a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) célkitűzése, hogy ez a szám érje el az évi 120-130 ezret - mondta az MGE ügyvezető elnöke szerdán az M1 aktuális csatornán.
2016. december 23-án Budapestről, a XIII. kerületi Fiastyúk utcából loptál el ezt a német rendszámú autót. A Volkswagen Caddy 2007-es évjáratú.
2016. decemberében 11%-kal több, összesen 19 110 légi utas fordult meg a Debrecen Airporton. Az év egészét tekintve az utasforgalom 65%-kal haladta meg a 2015-ös év utasforgalmát.
Futással, erőnléti edzéssel és egy Audi Q2 Sportline tesztelésével töltötte a két ünnep közötti időszak egy részét Keszthelyi Vivien, aki már készül a következő szezonra.
- A Ford Motor kompenzációt fizet annak a mexikói szövetségi államnak, amelynek a területén 1,6 milliárd dollárért üzemet akart építeni, de végül lemondott a tervről. A mexikói beruházás törlését kedden jelentette be a Ford.
Tavaly 96.555 új személyautót helyeztek forgalomba Magyarországon, 25 százalékkal többet, mint 2015-ben. Ugyanakkor 142 ezer használt gépkocsit hoztak be az országba, 16 százalékkal többet az előző évinél –jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Erdélyi Péter, a Magyar...