- A tizedik helyen halad Fa Nándor hajója, a hazai építésű és fejlesztésű Spirit of Hungary a Vendeé Globe földkerülő vitorlásversenyen.
- Az ünnepek alatt módosított menetrend szerint, egyéb napokon a téli menetrend szerint, óránként közlekedik a balatoni komp Szántód és Tihany között - tájékoztatta a Balatoni Hajózási Zrt. üzletágvezetője hétfőn az MTI-t.
2017 márciusában, mindössze néhány héttel a BMW 5-ös sorozat hetedik modellgenerációjának piaci bevezetése után, a márka üzleti limuzinjának palettájára a plug-in hibrid hajtáslánccal szerelt változat is megérkezik.
Androidra és iOS-re is érkezik az autós navigációt kínáló NNG által fejlesztett iGO Navigáció kamionos kiegészítője.
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le Kiszomboron.
Az ország területének csaknem egytizede felett van szmogfelhő, és a meteorológiai intézet szerint a helyzet romlani fog.
Egyre több, eddig létező rekord már most megdőlt az idei, 18. alkalommal megrendezendő Szilveszter Rallye-n. A december 27-29 közötti évbúcsúztató versenyen összesen 291-en (!) hajtanak majd végig a kijelölt szakaszokon – ebből hét lesz az előfutók száma –, és az előzetes nevezési lista alapján...
- Kártérítési előleget fizet a tragédiában érintett családoknak a debreceni Grand Tours utazási iroda, amelynek autóbusza szombaton éjszaka balesetben felborult az M3-as autópályán - közölte az iroda Facebook-oldalán vasárnap késő este.
- Tizennyolc brit repülőtéren kétnapos sztrájkot tart a földi kiszolgáló személyzet közvetlenül karácsony előtt az elégtelennek tartott bérajánlat miatt.
A Knorr-Bremse Budapesti Kutatási és Fejlesztési Központ haszonjármű üzletágának kutatás-fejlesztési igazgatója, Frank Péter nyilatkozott a Járműipar.hu-nak az automatizált vezetés jövőjéről.
