2016.12.13.

2012 óta kötelező az új gumiabroncsok felcímkézése. De mi derül ki ezekből. Elmondjuk és mutatjuk is videón!

2016.12.13.

A spanyol kisautóból ezúttal egy emelt szabadidő-autó is készül majd Arona néven.

2016.12.13.

Meghalt egy 15 éves fiú, akit elgázoltak kedd reggel a 48-as főúton Debrecen Nagycsere városrésze közelében - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.

2016.12.13.

Összetört járművek az M43-as autópályán Csanádpalota közelében, ahol maghalt egy ember, amikor kamion pótkocsijának ütközött egy kisbusz, amely utánfutóján egy másik mikrobuszt szállított 2016. december 13-án. MTI Fotó: Donka Ferenc

2016.12.13.

Az M-Sport a Hyundai után másodikként mutatta be az új szabályok szerint épített, 380 lóerős Fiesta WRC-t.

2016.12.13.

Világszerte eddig minden második eladott Audi TT a quattro összkerékhajtással készült. Mostantól a kínálatban a TT harmadik generációjának megjelenése óta elsőkerékhajtással szereplő, nagysikerű kétliteres dízel is rendelhető e hajtásrendszerrel. Az erőátvitel feladatát itt a hatfokozatú,...

2016.12.13.

A kisautó ötödik generációja már nem Esztergomban készül majd az európai piac számára.

2016.12.13.

Balassagyarmaton labdarúgótornával hívták fel a figyelmet a KRESZ szabályok betartására a diákok - írja a police.hu

2016.12.13.

Csaknem 500 új töltőhely jöhet létre elektromos autóknak Budapesten 600 millió forintból a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) és a fővárosi önkormányzat megállapodása alapján.

2016.12.13.

Egy kamion pótkocsijának ütközött egy kisbusz az M43-as autópályán, Csanádpalota térségében, a határ előtt mintegy ötszáz méternyire. A baleset következtében egy ember életét vesztette. A makói hivatásos tűzoltók feszítővágóval szabadítanak ki egy sérültet. A helyszínre érkezett a megyei...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.24
Az Osztrák Autó-, Motorkerékpár- és Túraklub (ÖAMTC) a sérüléssel járó e-roller balesetek számának....
2026.09.24
Bemutatkozott a Kia új, nagyméretű elektromos PBV-modellje, a PV7, amely személyszállító és....
2026.09.24
Új videójában a jövőre a versenyzéshez visszatérő kétszeres ralivilágbajnok hazatért szülővárosába....
2026.09.24
Közel harminc éve, hogy a fehér Peugeot 406 taxi először végigszáguldott Marseille utcáin, de a....
2026.09.24
A különleges szokás nyomában.   ..
2026.09.24
Október első hétvégéjéig közlekedik az Adria InterCity Budapest és Split között, a járat....
2026.09.24
A Honda és a japán divatmárka, az Onitsuka Tiger olyan partnerségbe kezd, amely átlépi az iparági....
2026.09.24
Verte a Tesla S-t, elképesztő paraméterekkel rajtolt a szupergépek egyre népesebb mezőnyében, aztán....
2026.09.24
Szöveges és térképes figyelmeztető előrejelzést adott ki Magyarország területére 2026. 09. 24.....
2026.09.24
Volt olyan sofőr, aki 50 helyett 114 kilométer/órával ment, neki 210 ezer forint bírságot kell....