2016.10.31.

Amikor Tetsuya Iijima a Nissan szakértőjeként az autózás jövőjét próbálja elképzelni, nemcsak a kormánykerék mögött ülőket érintő változásokra gondol, hanem arra is, hogyan lehetne minél jobban felkészíteni a társadalom egészét az önvezető autók érkezésére.

2016.10.31.

A sajtó főként a címvédő Lewis Hamilton győzelmét és felzárkózását taglalta a vasárnapi Forma-1-es Mexikói Nagydíj másnapján.

2016.10.31.

A szeptember 30-án véget ért negyedévben 39 százalékkal 177 milliárd jenre (1,7 milliárd dollár) szökött fel a cég nettó nyeresége.

2016.10.31.

Hiába a sokéves vezetési tapasztalat, előfordul, hogy a legrutinosabb sofőrök is belefutnak egy közúti balesetbe. Bár a Generali kutatása szerint a jogosítvánnyal rendelkezők több mint harmada (37%) volt már részese közúti balesetnek, meglepően kevesen vannak tisztában azzal, hogyan kell...

2016.10.31.

A független autóipari elemző szervezetek Európa-szerte végzett, friss kutatásai kimutatták, hogy a vadonatúj Hyundai Ioniq kiemelkedően jó értéktartást ígér. A német és brit piacokon október elejétől forgalmazott Ioniq Hybrid és Electric modelleket Németországban, Olaszországban, Franciaország,...

2016.10.31.

A cseh márka legsikeresebb modellje alaposan felfrissült a modellciklus felénél.

2016.10.31.

A fesztivál célja, hogy népszerűsítse és támogassa az autós kultúrát, és segítse az autórajongók egymásra találását.

2016.10.31.

Hégely Sándor fesztiváligazgató és felesége egy szál csabai vastagkolbásszal lepték meg öltözőjében Thomas Anders-t, a Modern Talking Band frontemberét a vasárnapi koncert előtt.

2016.10.31.

Knezsik István, az Autós Nagykoalíció elnöke szinte már hazajön a Csabai Kolbászfesztiválra.

2016.10.31.

10 másodperces büntetést kapott, így csak az ötödik lett Mexikóban.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....