2016.03.17.

– Nincs bérmegállapodás, ezért március 28-tól öt napig sztrájkolni fognak a Volán-társaságok szakszervezetei – tájékoztatta az aláíró szervezetek nevében Baranyai Zoltán, a Közúti Közlekedési Szakszervezet elnöke az MTI-t csütörtökön.

2016.03.17.

- A Mol Nyrt. igazgatósága 55 milliárd forint osztalék kifizetését javasolja a társaság éves rendes közgyűlésének - tette közzé a Mol a BÉT honlapján csütörtökön.

2016.03.17.

Az MTA Wigner FK kutatói a keringőegység egyik fontos műszerének szoftverét készítették. A Trace Gas Orbiter (TGO) nevű űrszonda felbocsátása egyben az Európai Űrügynökség (ESA) ExoMars programjának kezdetét is jelentette, mely a Mars fejlődését és az esetleges marsi élet nyomait kutatja.

2016.03.17.

Még mindig nincs elég nő a programozók világában, ezért is vették örömmel az iGO navigációjáról ismert NNG szegedi fejlesztőközpontjában a Csongrádról származó, a Szegedi Tudományegyetemen geográfusként, illetve programtervező informatikusként végzett Sebők Ágota érkezését. A közel félszáz...

2016.03.17.

A 67. Forma-1-es autós gyorsasági világbajnokság 2016-os idénye számokban – tanulságos végignézni. A legkisebb az 1-es, a legnagyobb 160 ezer.

2016.03.17.

Télen vezetni nem gyerekjáték, pláne nem az Egyesült Államokban. A havas utak csúszósak, és egy igazi hóviharban könnyen előfordulhat, hogy semmit nem látunk a szélvédőn keresztül. Az önállóan működő autók hamarosan életünk szerves részei lesznek, ezért nagyon fontos, hogy havas körülmények...

2016.03.17.

- Folytatja a tavaly indított akciót a rendőrség a gyalogosok és a kerékpárosok nagyobb biztonságáért - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közlekedésrendészeti főosztályának vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

2016.03.17.

Idén immáron 11. alkalommal nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt Magyarország legjelentősebb autós-motoros kiállítása és vására a Hungexpón. A nemzetközi Autó, Motor és Tuning Show (AMTS) mára nem csak hazánk, de a közép-európai régió meghatározó eseményévé nőtte ki magát.

2016.03.17.

- Elsősorban két német pilóta, Sebastian Vettel (Ferrari) és Nico Rosberg (Mercedes) esélyes arra, hogy letaszítsa a trónról a brit Lewis Hamiltont (Mercedes) a Forma-1 idei szezonjában, amely a hétvégén kezdődik Ausztráliában. A Magyar Nagydíjat július 24-én rendezik.

2016.03.17.

- Növelte forgalmát és nyereségét tavaly és eredményének további javulására számít idén is a német Lufthansa légitársaság - tájékoztatta csütörtökön a Deutsche Lufthansa AG. az MTI-t.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.01.13
Jogerősen pénzbüntetést kapott az a két zalaegerszegi szerelő, aki szakszerűtlenül javított meg egy....
2026.01.13
Magyarország 2026-ra utolérte Ausztriát az autópályák lakosságarányos számát, a négysávos utak....
2026.01.13
Amerika sosem volt köbcenti iszonyos, így természetesen tőlük érkezett a legtöbb big block,....
2026.01.13
Kína megállapodásra jutott az Európai Unióval (EU) a kínai gyártású járművek (EV) uniós exportját....
2026.01.13
A Budapest felé vezető oldalon, Kecskemétnél égett a teherautó. ..
2026.01.13
A Dunántúl jelentős részére adott ki riasztást ónos eső miatt a HungaroMet: a kedd hajnali adatok....
2026.01.13
Már vagy egy tucat A- és B-kategóriájú elektromos mini-típus kapható a magyar újautó-piacon.....
2026.01.12
Ezek voltak a legnépszerűbb autók Svájcban 2025-ben – írja a blick.ch.   ..
2026.01.12
Évnyitó interjú Morenth Péterrel, a HTA elnökével   ..
2026.01.12
A Volkswagen gőzerővel készül egy új elektromos modell, az ID. Polo bemutatására, s most először....