2016.10.19.

- Sikeresen összekapcsolódott a kínai űrállomással a két napja felbocsátott kétfős űrhajó - jelentette a kínai űrhivatal. A dokkolás automatikus üzemmódban történt, és a csatlakozás után a két kínai asztronauta átment az űrmodulba.

2016.10.19.

- Teherautóval ütközött egy éppen tesztelés alatt álló önműködő autó Szingapúr utcáin kedden. A városállam közlése szerint senki sem sérült meg.

2016.10.18.

Szombat hajnalban igencsak meglepődtek a rendőrök, amikor a szolgálati autójukból egy nyúljelmezben kerékpározó férfit pillantottak meg. Megállították, ellenőrizték, a kerékpáros tök részeg volt.

2016.10.18.

Összeütközött öt személyautó kedd este Budapest XI. kerületében, a budai alsó rakpart Petőfi híd és Szabadság híd közötti szakaszán. A balesethez a főváros hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik áramtalanították a járműveket és megkezdték a műszaki mentési munkálatokat. Elsődleges információink...

2016.10.18.

Akivel még nem történt hasonló, az örüljön, akivel pedig már igen, annak is érdemes elgondolkodnia, hogy helyesen döntött-e.

2016.10.18.

Egy 48 éves férfi kerékpárájával autóval ütközött, majd elhagyta a helyszínt. Szemtanúk utána eredtek, visszavitték a baleset helyszínére, ahová megérkeztek a rendőrök. A kerékpáros egy idő után agresszíven viselkedett, késsel támadt a rendőrökre, akik lelőtték. A férfi a kórházban meghalt.

2016.10.18.

Önmagában már az is csoda, ha egy 77 éves férfi két motoros kis repülőgéppel a levegőbe emelkedik, az pedig valódi csoda, hogy leszállás közben a földnek csapódik és túléli.

2016.10.18.

Halálra gázolt a vonat egy embert kedd délután Szárliget és Tatabánya között, emiatt meghibásodott a biztosítóberendezés és 20-40 perces késések várhatók a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon - tájékoztatta a Mávinform sajtóügyeletese az MTI-t.

2016.10.18.

A népszerű szabadidő-autó ötödik nemzedéke tágasabb utasteret és benzines turbómotort kapott.

2016.10.18.

A She’s Mercedes kezdeményezés keretében több száz, jogosítvánnyal rendelkező nő körében végzett pilot kutatást a Trend Inspiráció Fogyasztói Magatartás Kutató Intézet közreműködésével a Mercedes-Benz Magyarországon.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Az Olasz Posta jóvoltából bélyegeken is megjelennek az Olasz Nagydíj legendás, történelmi....
2026.09.23
A Párizsi Autószalon közeledtével, az Opel felfedte, hogy legújabb tanulmányautójának neve Opel....
2026.09.23
Ezek a márkák tűnnek el rohamtempóban a magyar autóparkból.  ..
2026.09.23
Magyarországot 25 versenyszámban 29 induló képviseli a fiatal szakemberek versenyén, a WorldSkills....
2026.09.23
Trendszerűen nőtt az utazások hossza a MOL Limo-nál az idei nyáron. A szolgáltató friss adatai....
2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....