2016.10.10.

Csőtörés történt Budapest III. kerületében, a Lajos utca és a Perec utca kereszteződésénél. A feltörő víz mintegy félméteres magasságban lepte el az utcát, a vízben személyautók parkolnak, amelyek tulajdonosát ezekben a percekben is keresik a rendőrök, illetve a helyszínen van két tűzoltójármű...

2016.10.10.

TOP 5 – nehezen észrevehető százezres hiba a használt autókon

2016.10.10.

- Idei csúcsára emelkedett a Brent olajfajta ára hétfő kora délután arra a bejelentésre, hogy Oroszország kész csatlakozni az OPEC termeléscsökkentési megállapodásához.

2016.10.10.

- A kínai BYD 6,2 milliárd forintos beruházással hozza létre első európai elektromos buszgyárát Komáromban, amelyhez a kormány 925 millió forint támogatást ad - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.

2016.10.10.

- Az Európai Unióban tavaly mintegy 4,7 százalékkal bővült a légi utasforgalom 2014-hez képest - közölte hétfőn az unió statisztikai hivatala (Eurostat). Az utasok száma tavaly 918,3 millió volt az EU tagállamaiban, ez a pénzügyi válság mélypontjához, 2009-hez viszonyítva 22 százalékos...

2016.10.10.

A nemzetközi sajtó nagy része szinte már világbajnokként kezeli Nico Rosberget, a Mercedes német pilótáját, aki győzött a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon, s így 33 pontosra növelte az előnyét címvédő csapattársával, a brit Lewis Hamiltonnal szemben.

2016.10.10.

- Emeli bruttó 5 forinttal a gázolaj és bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.

2016.10.10.

Keszthelyi Vivien, az Audi Sport versenyzőakadémiájának egyetlen magyar tagja mindhárom sprint futamot megnyerte saját kategóriájában az elmúlt hétvégén, a túraautós országos bajnokság Hungaroringen rendezett idényzáró fordulóján, s ezekkel a sikerekkel búcsúzott egy időre Magyarországtól és a...

2016.10.10.

Huszonkét parkolóhelyet biztosítanak jövő májustól a szegedi belvárosban az elektromos autósoknak, akiknek ugyanúgy fizetniük kell a parkolásért, mint bármelyik autósnak. Szegeden nem kapnak kedvezményt a zöld rendszámos gépkocsik.

2016.10.10.

A Toyota és 100%-os tulajdonában álló leányvállalata, a Daihatsu új, közös vállalatot hoz létre a fejlődő piacok számára készülő kompakt autók tervezésére és gyártására, azzal a céllal, hogy mindkét vállalat tovább erősítse kompakt autókkal kapcsolatos tevékenységét a fejlődő piacokon, és...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.21
Nem kér pihenőt, nehéz alkatrészeket emel, és önállóan kerülgeti az akadályokat: megkezdte üzemi....
2026.09.21
Jelentős szigorítások léptek életbe a szlovák utakon 2026 szeptemberétől, amelyekkel az állam....
2026.09.21
Az elektromos autók gyártásához nem elég akkumulátort és megfelelő szoftvert fejleszteni:....
2026.09.21
A dolgozók nem akarják az állásukkal megfizetni a német autóipar válságának árát. Országos....
2026.09.21
Az elmúlt évtizedek során felhalmozott rozsdás és az enyészet prédájává vált járművek az....
2026.09.21
Miközben a Ford és a Ram különböző hibrid hajtásokkal próbálja csökkenteni nagy pickupjai....
2026.09.21
Kína az elmúlt másfél évtizedben jelentős állami támogatásokkal segítette az elektromos és egyéb új....
2026.09.21
Ezúttal nem az utak, hanem a Balaton felé vitte utasait az Audi: súlyos betegségből gyógyuló....
2026.09.21
Kábel csatlakoztatása nélkül, pusztán a megfelelő helyre parkolva tölthető a Porsche Cayenne....
2026.09.21
A szabadságolások időszaka sem fékezte le a magyar használtautó-piacot: augusztusban több mint 79....