Rekordnagyságú, 708 millió eurós adózott nyereséggel zárta a tavalyi évet a Skoda Auto, amely a német Volkswagen konszern tagja. Éves szinten a nyereség 6,5 százalékkal emelkedett - közölte a Skoda menedzsmentje szerdai sajtóértekezletén.
Az Alcoa amerikai alumíniumipari konszern 2016 második felében végbemenő kettéválását követően mindhárom magyarországi gyár a jövőben az Arconic vállalathoz kerül, ami azt jelenti, hogy mintegy kétezer munkavállaló az új cégben folytatja tevékenységét.
Március 16. és március 18. között a passzív biztonsági eszközöket ellenőrzik a szokásosnál is szigorúbban a rendőrök.
A lajosmizsei járőrök elfogták a körözött férfit.
Kigyulladt három parkoló személyautó szerda hajnalban Nyíregyházán - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Nagyon ritka alkalom, hogy a szaksajtó számára lehetőség kínálkozik igazi, városi, helyi közösségi közlekedési igények számára kifejlesztett autóbusz kipróbálására. Főleg igaz ez, ha az adott jármű alternatív, jelen esetben CNG (sűrített földgáz) hajtással rendelkezik. Ugyan a címben említett...
A World NCAP azt szeretné, ha 2020 után már nem kerülhetnének forgalomba olyan autók, amelyek egy csillagot sem képesek szerezni a törésteszten.
Munkabeszüntetést tartanak az olasz vasutasok csütörtökön 21 órától pénteken 21 óráig, ezért a Magyarországon vett jegyek árát visszatérítik vagy azokat más időpontra érvényesítik - közölte a MÁV kedden az MTI-vel.
A március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje polgári tagozat kitüntetést kapta Javier González Pareja, a magyarországi Bosch csoport vezetője. Az elismerést a hivatalos indoklás szerint a magyar-német gazdasági kapcsolatok erősítését és a hazai befektetések...
Idén első alkalommal díjazta a Magyar PR Szövetség Employer Branding tagozata a hazai munkáltatói márkaépítés legjobbjait. A nagyvállalatok kategóriájában kiemelkedőnek bizonyult a Generali, így elnyerte az Employer Branding Award – Példaértékű Munkáltatói Márkaépítés – 2015 díjat.