2016.08.17.

Véget ért a nyári szünet Keszthelyi Vivien, az Audi Sport versenyzőakadémiája egyetlen magyar tagja számára, de a 15 éves pilóta az elmúlt hetekben sem tétlenkedett, a korábbinál intenzívebb fizikai felkészülést végzett, szerdától ugyanis sűrű program kezdődik a számára, amelye kilenc héten át...

2016.08.17.

- A BMW német járműgyártó 156 ezer autóját hívja vissza ellenőrzésre Kínában a gyerekülések rögzítésének hibája miatt - jelentette be kedden a kínai minőségellenőrző állami hivatal.

2016.08.17.

- Emelte bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.

2016.08.16.

Augusztus 18-21. között immáron hetedik alkalommal rendezik meg a felsőoktatásban tanuló hallgatókból álló csapatok nemzetközi versenyét, a Formula Student Hungary-t. A győr-gönyűi kikötőben 44 csapat indul harcba a győzelemért, közöttük négy magyar. A legfontosabb tudnivalókról Baudentisztl...

2016.08.16.

- Összeütközött egy kisebb turistahajó és egy motorcsónak a görög Éjina sziget vonalában, délnyugatra Athéntól, a balesetben hárman meghaltak és további hárman megsérültek - közölte a kikötői rendőrség kedden.

2016.08.16.

Hátramenet helyett véletlenül előre menetbe kapcsolt az a 81 éves férfi, aki 80 éves feleségét elgázolta a saját garázsában. A nőt súlyos sérülésekkel mentőhelikopter szállította kórházba.

2016.08.16.

A magyar határrendészek az olasz hatóságok által körözött gépkocsit foglaltak le Csanádpalotán.

2016.08.16.

Györfi Alen a technikai gondok ellenére pozitív hétvégét zárt az IDM asseni fordulójában, míg a 220 Volt H-Moto Team ifjú tehetségei Dunaszerdahelyen bizonyítottak.

2016.08.16.

Elsőfokú, citromsárga riasztást adott ki felhőszakadások veszélye miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat. Az érintett területeken rövid idő alatt akár húsz milliméternél is több csapadék eshet - jelentette a VÉSZ 17 órakor.

2016.08.16.

- A szakszervezet és a munkáltató között elhúzódó és sztrájkba torkolló viták miatt a tervezettnél egy évvel később, péntektől megkezdi működését az éjszakai metró Londonban. Elsőként a Central és a Victoria vonalon indul meg az éjszakai üzem, amelyet ősszel kiterjesztenek a Jubilee, a Northern...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Megkezdték a próbagyártást kedden a CATL kínai akkumulátorgyár új, debreceni cellagyártó üzemében....
2026.09.23
Az elmúlt két és fél évben 140-en szenvedtek halálos balesetet mikromobilitási eszközzel – zömében....
2026.09.23
 Az üzemanyagárak továbbra is emelkednek. A gázolaj ára körülbelül 2,30 euró, ami minden idők....
2026.09.23
Nem mindegy, hogyan kopik az autó gumiabroncsa. A futófelület állapota nemcsak arról árulkodik,....
2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....