Gőzerővel folynak a világ legexkluzívabb és legtradicionálisabb járműszépségversenyének jövő évi előkészületei: a BMW Group Classic és a Villa d'Este luxusszálloda közös szervezésében 2016. május 20-22. között életre hívott Concorso d’Eleganza Villa d’Este zsűrije nyolc járműdíjazási kategóriát...
Az „Ava” motorkerékpár alapjául a 125 köbcentis Honda Supersport szolgált. Ha nagyon akarjuk, fel is fedezhetjük a hasonlóságot, ám kétségtelen, hogy rendesen át lett gondolva a dizájn.
Az újonnan kiépített kerékpárkölcsönző hálózat első elemét adták át kedden Nagykanizsán, ahol tavaszra 10 dokkolóállomáson 80 biciklit lehet majd igénybe venni.
A Budapesti Önkormányzatok Szövetsége (BÖSZ) cáfolja azokat a "félreértelmezett híreket", amelyek szerint megszűnik az agglomerációs tömegközlekedés.
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős jó fizikai állapotban, felkészülten és bizakodva várja a jövő kedden kezdődő, a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi tereprali versenyt.
A vasúti biztonság növelése és egy, az utastájékoztatást segítő mobil alkalmazás kifejlesztése is része volt a MÁV-Start most lezárult, 1,3 milliárd forintos költségből megvalósult projektjének - mondta Kormányos László, a MÁV-Start Zrt. marketing és fejlesztési vezetője kedden, a projektzáró...
Az Energica Eva-ja egy Olaszországban gyártott, 100%-ban elektromosan működő motorbicikli, melynek tartós, mágneses olajjal hűtött motorja van, közel 100 lóerő és 170 Nm nyomatékra képes.
A múlt nagy sikerű, Európa-szerte közkedvelt modelljeinek visszatérésével és megújulásával 2015-ben ismét lendületet vett a Honda márka az öreg kontinensen. Idén lépett színre a vadonatúj Jazz, valamint a Civic és a CR-V felfrissített változata, ráadásként pedig ismét megjelent a palettán a HR-...
Noha az első, 2014-es teszt során még magabiztosak voltak, a felkészülési időszak alatt már a McLaren és a Honda emberei is sejtették, a vártnál nehezebb év vár rájuk – ismerte el a japán gyár sportigazgatója, Arai Jaszuhisza miközben a visszatérő szezonról beszélt.
Elkészült a háromszázezredik autó az Audi Hungaria Motor Kft.-nél, a viperazöld S3 Limousine-t az Egyesült Államokban rendelték meg - tájékoztatta a győri székhelyű vállalat kedden az MTI-t.
