2016.05.12.

A cég egy év alatt várhatóan mintegy 80 elektromos töltőállomást telepít Magyarországon, elsősorban társasházak és irodaházak, később akár hotelek, önkormányzati épületek, kereskedelmi egységek és parkolóházak környezetében.

2016.05.12.

A középkategóriás SUV prémium komfortot, korszerű vezetősegítő rendszereket és átlagon felüli menetdinamikát kínál Európa egyik legnépszerűbb járműkategóriájában.

2016.05.12.

A tavalyi, meglehetősen balszerencsés szezont követően ismét reménykedhet abban a drift háromszoros Európa-bajnoka, Kerényi Ádám, hogy negyedszer is visszajuthat a csúcsra. A Tomracing Motorsport versenyzője egy újonnan épített autóval vág neki a hétvégén, Lengyelországban kezdődő...

2016.05.12.

Az idén már 12. alkalommal vesz részt a Hankook a „Reifen“ elnevezésű gumiabroncs világvásáron Essenben május 24-27. között. A gumiabroncsgyártó kiállítása összhangban van folyamatosan bővülő piaci jelenlétével Európában.

2016.05.12.

Az előző év azonos időszakához képest 31 százalékkal, 9,59 milliárd forintra csökkent a RábaJárműipari Holding Nyrt. árbevétele az év első három hónapjában, az üzemi eredmény 42 százalékkal 232 millió forintra esett - áll a társaság által a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján csütörtök reggel...

2016.05.12.

A szövetségi kormány szerdai döntése szerint 2018 közepétől valamennyi elsőrendű főútvonal használata díjköteles lesz.

2016.05.11.

Halálra gázolt egy embert a fővárosból Győrbe tartó személyvonat Tatabánya belterületén, az Alsógalla megállóhely közelében. Mivel a baleset a nyílt vasúti pályán történt, az utasoknak a tatabányai hivatásos tűzoltók segítenek átszállni a perceken belül megérkező mentesítő járatra. A...

2016.05.11.

A Robert Bosch Kft. kutatása alapján, a 2008-as gazdasági és pénzügyi válság kezdete óta kétévente pontosított, reprezentatív képet kaphatunk arról, hogyan alakulnak hazánkban az autóhasználati szokások.

2016.05.11.

A Maserati márka magyarországi eladásainak már rövid távon a megduplázására, középtávon pedig megháromszorozódására számít forgalmazója, a Wallis Pest Kft. azzal, hogy a márka belépett a városi terepjárók (SUV) szegmensébe - mondta Antal Péter ügyvezető az MTI-nek szerdán.

2016.05.11.

Az autós navigációt fejlesztő NNG tavaly kiadott, ingyenes navigációs alkalmazásában a mai nappal már elérhető a frissített Magyarország térkép.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.26
A jelentős kedvezményekkel, a gazdag felszereltséggel, a kiforrott hibrid technikával és a kedvező....
2026.09.26
Neked is volt már olyan, hogy egy teljesen átlagos autót hirtelen sokkal szebbnek láttál, ha egy....
2026.09.26
Címét megvédve nyolcadik alkalommal nyerte meg a gyorsasági kamion Európa-bajnokságot Kiss Norbert....
2026.09.26
 Hamarosan teljesen bezárják a Roku Mechanik GmbH-t, amelynek központja Unterschneidheimben, Baden-....
2026.09.26
A Huawei fejlett fedélzeti rendszereire és a kínai JAC Motors gyártási kapacitására támaszkodva....
2026.09.26
Elképesztő izgalmakat hozott a bakui verseny. ..
2026.09.26
A Geely lelepzelte a vadonatúj, ultragyors, mesterséges intelligenciával támogatott Geely Smart....
2026.09.26
A bajor prémiumgyártó tizenötödik alkalommal áll névadó szponzorként Németország legnagyobb....
2026.09.26
A gyorsaságimotoros-világbajnokság (MotoGP) szervezői hivatalosan nyilvánosságra hozták a 2027-es....
2026.09.26
És mi köze ennek a Kékfényhez?   ..