2015.12.15.

Egy új jogszabály szerint az alvás közbeni légzészavar is akadálya lehet a jogosítvány megszerzésének vagy meghosszabbításának; az intézkedés több százezer embert érinthet - írja keddi számában a Népszava.

2015.12.15.

A rendőrség és a Magyar Suzuki Zrt. régi keletű együttműködése keretében a hatóság újabb Vitarát állíthat szolgálatba Esztergomban. A társaság egy vadonatúj járművet adott használatba a rend helyi őreinek, akik azonnal ki is próbálták a városi terepjárót.

2015.12.15.

2015. december 15-én Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Bolla Tibor, a BKV Zrt. elnök-vezérigazgatója aláírták a 20 darab elektromos midi autóbusz és azok üzemeltetéséhez szükséges töltőoszlopok beszerzéséről szóló szerződést.

2015.12.15.

Az autóipari elektromos csatlakozókat gyártó Delphi tatabányai üzemében kedden jelentették be a 2013-ban indult 3,33 milliárd forintos fejlesztés lezárását, Sebestyén Csaba ügyvezető elmondta, hogy az 50 új munkahelyet teremtő beruházáshoz 996 millió az uniós támogatást nyertek el.

2015.12.15.

Az Európai Unió 14,5 milliárd forintos támogatásával az év végéig kiépül a Véda elnevezésű közúti intelligens ellenőrző kamerahálózat-rendszer - jelentette be az országos rendőrfőkapitány rendészeti helyettese kedden sajtótájékoztatón, Budapesten.

2015.12.15.

A 2001-ben létrehozott független szervezet, az Autobest nemzetközi zsűrije a Fiat Tipónak ítélte az Autobest 2016 díjat. A Tipo pontosan azt kínálja, amit az ügyfelek leginkább nagyra értékelnek az egyszerű felszereltségi struktúra és áttekinthető pénzügyi ajánlat mellett.

2015.12.15.

A repülőgépek, személygépkocsik és haszongépjárművek gyártásával foglalkozó indiai Mahindra Group ipari csoport megvásárolja az olasz Pininfarina SpA autóipari formatervező stúdiót a Pincar holdingtól.

2015.12.15.

15 év után „hazamegy” Tapolcára az M61-004-es NOHAB. Az 1999-ben Badacsonylábdihegyen balesetben összetört, majd leselejtezett mozdony B vezetőfülkéjét 2001 óta a Közlekedési Múzeum új épülete előtt láthatta a nagyközönség. A múzeum épületének újjáépítése miatt azonban a mozdonynak költöznie...

2015.12.15.

A Mercedes leghíresebb gyára idén jelentős évet zár: megünnepelte a 100. születésnapját, és legyártotta a 20 milliomodik autóját.

2015.12.15.

Négyen meghaltak egy közúti balesetben hétfő este az 1-es főúton Bicskénél, az M1-es autópálya lehajtójának közelében - közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.13
A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a hétvégére tervezett HunGarian Baja tereprali....
2026.08.12
Kotorásztunk egy Rolls-Royce szerszámosládájában és mi ez a kavalkád a csavarhúzók, villáskulcsok....
2026.08.12
Míg az első helyét biztosan őrző japán gyártó 5,39 millió új járművet adott el idén január és....
2026.08.12
Marokkó a Donald J. Trump Highway nevet adta az 1055 kilométeres, Tiznittől Dakhláig vezető....
2026.08.12
Az Apple Musicot több mint kétmillió Volvo autóba integrálják egy vezeték nélküli....
2026.08.12
A Szegedi Tudományegyetem a jövőben is folytatja Szabó Ádám támogatását. A hazai elektromosgokart-....
2026.08.12
Teljes szélességben lezárták az M7-es autópályát Zalakomárnál, miután négyen, köztük két gyerek is....
2026.08.12
A repülés múltját, jelenét és jövőjét bemutató programokkal várja a látogatókat szombaton az....
2026.08.12
Felfüggesztette ideiglenesen a termelést romániai üzemeiben a Ford és a Dacia, mivel az ország....
2026.08.12
A szerviz kiválasztásánál a bizalom külön-külön nagyjából kétszer olyan fontos, mint a kényelem....