Egy amerikai fellebbviteli bíróság csütörtökön semmisítette meg a 31 éve született tilalmat arra hivatkozva, hogy az diszkriminatív a hajléktalanokkal és szegényekkel szemben.
Rendületlenül tart a kőolaj drágulása a világpiacon az iraki olajexport biztonságát fenyegető belpolitikai válság miatt. Az energiahordozó ára a második egymást követő hetet zárhatja emelkedéssel.
Sarusi István képes akár napi 15 órát is makettépítéssel tölteni. A fiatalember gyerekkora óta lelkesedik a nagyvasak iránt. Legutóbb egy Ikarus 260-ast készített aprólékos munkával, BKV-t idéző berendezéssel.
A jövő évtől legalább öt évig a Nürburgringen rendezik majd meg a Forma-1-es Német Nagydíjat. Erről az F1 kereskedelmi jogait birtokló Bernie Ecclestone és a nürburgi pálya tulajdonosa, Robertino Wild állapodott meg.
Palkovics László professzort, a BME tanszékvezetőjét kérte fel felsőoktatási államtitkárnak az emberi erőforrások minisztere. Balog Zoltán ezt a mno.hu-nak adott interjúban jelentette be csütörtökön.
Illegális autóbontót találtak Soroksáron a rendőrök egy ház udvarán - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön, a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Bővíti a wifi ingyenes szolgáltatást a vonatokon a MÁV-Start Zrt., a nyár végére az Egerbe közlekedő gyorsvonatok többségén, az egyes Békéscsaba irányába induló InterCity vonatokon, valamint a nyári menetrendben a Balaton északi partján közlekedő Kék hullám és Katica szerelvényeken is igénybe...
A TCO, a Total Cost of Ownership kifejezés rövidítése, mely a gépjármű tulajdonosát, vagy üzemeltetőjét terhelő összes költség kimutatását takarja. Meglepetések helyett szeretné jövőbeli költségeit már a vásárlás előtt megismerni? Szeretne jó vételt csinálni? Ehhez nem elég csak az autó árát...
Tudom, tudom, hogy keddre ígértem, de aztán úgy gondoltam, hogy mégiscsak a hétvégére kell a kocsit lemosni.
Ősszel három újabb FLIRT vonatot állít üzembe a meglévő négy mellé a GYSEV - közölte a társaság szóvivője az MTI-vel.