2014.08.30.

A Kia Motors befektetési megállapodásban rögzítette, hogy egymilliárd dolláros beruházással gyárat épít a föld legnépesebb spanyol nyelvű országában. Az építkezés már szeptember végén megkezdődik.

2014.08.29.

Sűrített levegővel meghajtott járművek versenyét rendezik meg szeptember 6-án Kecskemét főterén - közölte Ailer Piroska, a Kecskeméti Főiskola rektora pénteken sajtótájékoztatón.

2014.08.29.

A brit luxusmárka limitált szériát készít majd 2015-től az új Lagonda szuperlimuzinból, amelyről már az első képek is megjelentek.

2014.08.29.

A légellenállás. Aki ennek a témának a feldolgozásába belefog, kiengedi a szelet a palackból…A légellenállás csökkentését tárgyalva hamar belekerülünk az autók formavilágába, izgalmas történetébe, az e területen dolgozó magyarok munkáiba, és ennek nincs se vége, se hossza. Írásunk e sorozat első...

2014.08.29.

Az iskolakezdéshez időzítve egyértelművé válnak és a változó nemzetközi rendelkezésekhez igazodnak a gyermekek közlekedésének biztonságát szolgáló előírások.

2014.08.29.

Egyes becslések szerint, ha a Magyarországon közlekedő valamennyi gépjármű abroncsát a megfelelő értékre pumpálnák fel, az ország üzemanyag-fogyasztása azonnal csökkenne tíz százalékkal - állítja a Magyar Gumiabroncs Szövetség

2014.08.29.

A SEHA Ligában és a Bajnokok Ligájában is érdekelt veszprémi kézilabda bajnokcsapat, a város, a megye és az ország büszkesége, évek óta a SEAT márka támogatását élvezi. Nemrégiben átvehette új autóját Antonio Carlos Ortega vezetőedző és Iváncsik Gergő a csapat egyik sztárja is.

2014.08.29.

Japánban visszaesett a járműgyártás júliusban éves szinten, 11 hónapon belül először jegyeztek fel csökkenést, ugyanakkor hét hónap után most először nőtt a járműexport.

2014.08.29.

További lopott autók azonos című rovatunkban.

2014.08.29.

Nyolc nemzetközi topklub utánpótláscsapatai küzdenek szeptember 5. és 7. között az AUDI HUNGARIA ETO CUP serlegéért. A magas rangú futballtornát immár negyedik alkalommal hívtuk életre. 2014-ben ismét az Audi Hungaria Motor Kft. a kupa névadó főszponzora.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
A Honda első elektromos nagymotorja júliustól már elérhető a hazai márkakereskedésekben. A....
2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....