2014.01.20.

A jég karosszériájú pickup 1,6 kilométert tett meg 20 km/h sebességgel, ezzel hivatalosan is a világ legmozgékonyabb önjáró jégszobra lett.

2014.01.20.

Nani Roma most először győzött négy keréken a Dakar ralin, azonban már 2004-ben is felállhatott a dobogó legfelső fokára, amikor még Észak-Afrikában rendezték a futamot – a spanyol pilóta akkor motorkerékpárral diadalmaskodott. „Nagyon megkönnyebbültem, és természetesen hihetetlenül boldog...

2014.01.20.

A brit Frazer-Nash bemutatta a Londonba szánt új, elektromos hajtású taxiját, amelyet egy kis hatótávnövelő benzinmotorral is felszereltek.

2014.01.19.

Hamarosan kiírja a budapesti közlekedési cég a Várban közlekedő elektromos midibuszok közbeszerzési pályázatát - értesült az autoszektor.hu. Úgy tudjuk, hogy a nullemissziós járművek nem a dízelmotoros buszok helyett, hanem azok mellett közlekednek majd a történelmi városrészben.

2014.01.19.

A német ADAC autóklub kozmetikázott “Sárga Angyal” díja körül kirobbant botrány kétségessé teszi a szervezet többi tesztjének hitelességét is – jelentette ki vasárnap Ferdinand Dudenhöffer professzor, a Duisburg-Essen egyetem CAR autóipari kutató intézetének az igazgatója.

2014.01.19.

A német autóklub „Sárga Angyal” díja az autóipar legfontosabb trófeái közé tartozik. Az átfogó járműtesztek és az autóklub meghibásodási statisztikái alapján kilenc kategóriában adnak át elismeréseket évről-évre.

2014.01.19.

A Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum egy különleges járműnek adott ideiglenes otthont 2011. március végén. Az egyetlen megmaradt és üzemképes állapotban lévő Rába Botond teherautót csodálhatta meg a nagyérdemű, amelynek az ilyen módon való bemutatása több magánszemély hozzájárulásával...

2014.01.19.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium február közepétől újabb 15 mellékvonalra terjeszti ki a 15 helyett 25 százalékkal olcsóbb regionális tarifákat – jelentette be Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár és Kara Ákos országgyűlési képviselő vasárnap Győrben.

2014.01.19.

A világranglista második legjobb teniszezője három évre szóló együttműködést írt alá a francia márkával.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.04.13
Az amerikaiak az 50-es, 60-as években a jólétben lubickoltak. A hódítottak fecskefarkú autók, de ez....
2026.04.13
Magyarország területén 2026. április 10-én 0 óra és 2026. április 12-én 24 óra közötti időszakban a....
2026.04.13
Az időjáráselőrejelzések szerint végre itt a tavasz, és ezzel együtt elstartolhat a kerékpáros....
2026.04.13
A Volkswagen Csoport történelmi rekordot felállítva a 25 kategóriából tízben diadalmaskodott a....
2026.04.13
Kerek száz év alatt 75-szeresére nőtt a személyautók száma. Érdemes tanulmányozni az Automobil....
2026.04.13
Tragikus repülőszerencsétlenség történt vasárnap a Nagy-Fátrában található Borišov hegységnél (....
2026.04.13
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) meghosszabbított ügyelettel segít a gépjárműadó április 15-én....
2026.04.13
A német Lufthansa légitársaság pénteki fedélzeti személyzetének sztrájkja mellett az olasz....
2026.04.13
A tavalyi évi siker után idén is megrendezzük a Rábától Rábáig napot, ahol ismét várunk mindenkit,....
2026.04.13
Ausztria útjai egyre zöldebbek – legalábbis az új autók tekintetében! Az autópiac a 2026-os évet a....