Az ország egyik legforgalmasabb útvonala az M1 autópálya, bővítése már csak balesetveszélyessége miatt is túlzás nélkül életbevágó. A régóta sürgetett bővítés előkészítő munkálatai megkezdődtek, de legalább öt év, amíg az új pályán végigautózhatunk.
A vatikáni jubileum alkalmából több római emlékmű megújult, a 2025-ös évben felújított Trevi kút mellett tovább zöldült a vatikáni járműpark.
Legalábbis a korábbi Nivákhoz képest. Megkezdődött az öreg orosz terepjáró legizmosabb változatának gyártása, amely számos stílusbeli és mechanikai frissítést tartalmaz.
A tél már berúgta az ajtót, és itt az ideje, hogy minden autós felkészüljön a hó eltakarítása háza tájáról és annak tágabb térségéből. Van aki erre a célra vesz egy strapabíró hólapátot, mások inkább egy zsák útszóró sót, a legleleményesebbek pedig hókotróvá alakítják át az autójukat.
Kiderült, hogy fenyőszállításra is tökéletesen alkalmas a Fabia RS Rally2 versenyautó.
Az ünnepi összefogás lehetővé teszi, hogy a két autómegosztó szolgáltatást egyszerre is használhassák az utasok, ami egyedülálló a hazai közösségi közlekedés piacán.
A japán járműgyártó éves szinten 1,7 százalékkal 920 ezer 569-re növelte globális autóeladásait novemberen - áll a vállalat szerdán ismertetett jelentésében.
A német autógyártó idei karácsonyi kisfilmje a tökéletes ajándékról szól.
Egy hat tagból, uszályból és bárkákból álló vízi jármű a Duna-parton kisebb hajóknak és a Margit híd lábának ütközött.
Múlt héten az ittas vagy bódult állapotban volán mögé ülőket szűrték ki a rendőrök, szerencsére csak a megállított autósok másfél ezreléke volt ilyen.