Mint minden ebben az életben, a jó dolgok is egyszer véget érnek sajnos. 17 évet követően búcsúzunk a Nissan GT-R-tól.
Megnyerte a gyorsasági kamion Európa-bajnokság Le Mans-i hétvégéjének vasárnapi első futamát Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője, ezzel címét megvédve hatodszor lett a kategória kontinensbajnoka.
A BYD kínai autóipari vállalat szegedi beruházásával több ezer munkahelyet teremt majd, és elsősorban helyi munkaerő alkalmazására törekszik. Ennek érdekében hatékony együttműködést kíván kialakítani a szegedi oktatási...
A vadonatúj PROACE MAX bevezetésével az immáron magyarországi kishaszongépjármű piacon is a második legkedveltebb márkának számító Toyota régi hiátust pótol, hiszen a modell egy olyan fontos szegmensbe érkezik meg, ahol a japán...
A kétszeres világbajnok akkor vette át a vezetést csapattársától, Elfyn Evanstől, amikor a szombat délutáni szakaszokon sűrű köd borította be a pályákat, és a feje tetejére állította a győzelemért folytatott küzdelmet. A nyolcszoros világbajnok pedig egy hatalmas kőre ment rá, amely...
A 38-as kilométerhez, az Alacska pihenőhelyhez riasztották a tűzoltókat – jelentette a katasztrófavédelem.
Számos dolgot kell figyelembe venni, hogy kiderüljön, mikor érkezett el az idő arra, hogy a gyerek önállóan járjon iskolába. Tippek és tanácsok Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjaiban.
Az elegancia és az aerodinamika megtestesülése: az 1974 augusztusában debütált Citroën CX idén ünnepli ötvenéves jubileumát.
Egy lépésre van a címvédéstől Kiss Norbert, a Révész Racing versenyzője a gyorsasági kamion Európa-bajnokság utolsó előtti versenyhétvégéjén.
Ezeket az ötletes megoldásokat mindenki szeretni fogja.