2018.05.23.

A légszennyezettség miatt korlátozást vezetnek be az Euro 6-osnál régebbi dízelüzemű járművek használatára május végétől Hamburgban - jelentette be szerdán a tartományi rangú német nagyváros környezetvédelmi hatósága. - A jövő év elejétől kitilthatja az öreg dízelautókat az olaszországi Dél-...

2018.05.22.

Meglepő adatokra hívta fel a figyelmet a Toyota és a Lexus: miközben az első negyedévben 5,1 százalékos csúcsot ért el a részben vagy teljesen elektromos kocsik aránya az újautó eladásokból, addig a dízeleké 7,6 százalék volt.

2018.05.18.

Az idén 15. évét ünneplő modell harmadik generációja kiváló átmenet az ötös és az X5-ös BMW között, ideális családi autó, de cégautónak sem rossz. Hathengeres dízelmotorral pedig egyenesen telitalálat.

2018.05.14.

- Kivitelezhetőnek tartja a német környezetvédelmi hivatal a koros dízelautók utólagos műszaki átalakítását az emissziós értékek csökkentése érdekében. Maria Krautzberger az Umweltbundesamt (UBA) igazgatója a Spiegel lapnak adott interjúban elmondta, hogy a hivatal vizsgálatai szerint a...

2018.05.06.

A végeláthatatlan utazásokra tervezett, sokrétű luxusautó hajtáslánc-palettája most először egy kivételesen hatékony, négyhengeres dízelmotorral bővül. 400 Nm a csúcs forgatónyomaték, 190 lóerő a maximális teljesítmény.

2018.05.01.

Dízelkorszak-sorozatunk első része: a kezdetek.

 

2018.04.25.

A dízelüzemű járművek értékesítése 37,2 százalékkal csökkent tavaly márciushoz képest, arányuk az összes eladott autóhoz viszonyítva 32,4 százalékra zsugorodott az egy évvel korábbi 43,5 százalékról - írja a jarmuipar.hu.

2018.03.23.

- A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE) szerint Magyarországon olyan intézkedéseket kellene hozni, amelyek megelőznék, hogy az idős dízelautók Magyarországra kerüljenek.

2018.03.10.

Mi ez, miért megy tönkre, miért ilyen drága?

 

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.02
Enrico Galliera szerint az ilyesfajta nyomásgyakorlás hatalmas hiba lenne a cég részéről. ..
2026.07.02
A diszkont légitársaság hetente háromszor köti össze a szaúdi és a magyar fővárost az idei nyári....
2026.07.02
Vannak motorok, amelyek gyorsak. Vannak, amelyek szépek. És vannak, amelyek idővel legendává válnak....
2026.07.02
Három kilométeren át a forgalommal szemben közlekedett személygépkocsijával egy 69 éves csengeri....
2026.07.02
Elindult a GYSEV 11 darabos, új InterCity-motorvonat flottájának gyártása, a járművek várhatóan....
2026.07.02
A székesfehérvári Wolf Auto értékesítési vezetője, Ágoston Ádám adta át minap új tulajdonosának a....
2026.07.02
Elsőre hihetetlenül hangzik, hogy elengedett kézzel, a kormányt nem fogva, 130-as tempóval....
2026.07.02
Érdekes trendet figyelhettek meg azok, akik autóbeszerzésben gondolkodtak az utóbbi hónapokban. Van....
2026.07.02
Még többen tesztelhetik csütörtöktől a budapesti közbringarendszer új kerékpárjait - közölte a....
2026.07.02
A válasz meglepő!   ..