2015.12.27.

Azt szeretné elérni az Európai Unió közlekedése biztosa, hogy Európa repterein a becsekkolás után és a fedélzeten is 1 eurós áron kaphassanak az utasok vizet.

2015.10.27.

Megszavazta kedden az Európai Parlament (EP) az utazásokra vonatkozó uniós fogyasztóvédelmi szabályok módosítását, ezzel a jövőben ugyanazok az előírások lesznek érvényesek a repülőjáratot, szállodafoglalást vagy autóbérlést is tartalmazó, interneten foglalt szervezett utazásokra, mint...

2015.10.14.

Az Európai Parlament ismételten felhívta a figyelmet a súlyos balesetek visszaszorítására vonatkozó európai célkitűzésekre. Szeptember 9-én, az Európai közlekedési stratégia 2011 óta eltelt időszakának felülvizsgálatával kapcsolatos szavazáson a tagországok gyors elfogadását kérték a 2020-ra...

2015.09.13.

És velem együtt mindazok, akik a világ autóiparát figyelik, vagy azért, mert ebben valamilyen úton-módon érintettek, vagy csak érdeklődnek a gazdasági élet e meghatározó szegmense iránt, megismerve néhány sarokszámot, rangsort, súlypontot és súlypont eltolódást, az ezekből kiolvasható...

2015.03.05.

A Total francia olajipari vállalat nyilvánosságra hozta szerdán 903 leányvállalatának teljes listáját, és bejelentette, hogy közülük kilenc olyat, amelyek adóparadicsomokban működnek, 2016-ig áttelepít Európába.

2014.08.28.

A Kecskemét Közlekedésfejlesztési Konzorcium tervezi a kecskeméti intermodális csomópontot, a tervek egy év alatt mintegy egymilliárd forintból készülnek el - jelentette be Szemereyné Pataki Klaudia alpolgármester csütörtökön a városházán tartott sajtótájékoztatón.

2014.07.31.

A Goodyear megbízásából az európai szállítmányozó iparról készített új felmérésből kiderül, hogy az Unióban működő teherautó-flották számára alapvető fontosságú a szabályozási rendszer. A nyolc európai piacon mintegy 600 flottamenedzser részvételével készült kutatás szerint a szabályozásoknak...

2014.02.03.

Az Európai Unió egyik munkacsoportja azt vizsgálja, hogy megvalósítható lenne-e egy olyan berendezés, amely lehetővé tenné a rendőröknek az autók távolból történő leállítását.

2014.01.18.

A 27 tagállamra vonatkozó teljes évi újautó regisztrációk száma 1,7 százalékkal csökkent, miközben a december havi eladások 13,3 százalékos növekedést mutatnak az Európai Autógyártók Szövetségének legfrissebb jelentése szerint.

2013.10.19.

A versenyhivatalt érintő jogszabály tavalyi módosítása, a menekültkérelmek elbírálásában illetékes tagállam megállapítását elősegíteni hivatott úgynevezett dublini szabályozás alkalmazása és a külföldről lízingelt autók regisztrációs adójának szabályozása miatt indított új kötelezettségszegési...

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.07
Forgalomba állt az új CAF-flotta 45. járműve, a 2301-es pályaszámú villamos, amely a szükséges....
2026.11.07
A Mazda Motor Corporation átadta a hirosimai kikötő Dejima negyedében (Hirosima város, Minami....
2026.11.07
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.07
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....
2026.11.07
Közúton és sínen is használható munkagépeket szerez be a MÁV - közölte a közlekedési és beruházási....
2026.11.07
A friss világbajnok Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-....
2026.11.07
Úgy tűnik, hogy jövedelmező a Mazda számára a Changannal való együttműködésük, amire a legjobbkor....
2026.11.07
Egészen meghökkentő képet mutatnak az európai autóipar tőzsdei erőviszonyai: a Ferrari, amely....
2026.11.06
Öt évvel ezelőtt a Honda hátat fordított az európai autógyártásnak, bezárta brit és törökországi....
2026.11.06
Hiába a korszerű motor, a fejlett elektronika és a legmodernebb vezetéstámogató rendszerek, az....