Az elmúlt 48 órában a rendőrök 98 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, ebből három balesetben három személy vesztette életét, 32 súlyos, 63 könnyű sérüléssel végződött.
Ha már meg kell állni, nem mindegy, hogy ezt hány méteren belül sikerül abszolválni. Most kiszámoljuk, hogy elméletben mennyi út szükséges a különböző sebességekről való megálláshoz.
Kérjük, segítse az Autós Nagykoalíció és a Tudatos Közlekedők Egyesületének munkáját, az alábbi linken elérhető, rövid kérdőív kitöltésével!
Október 25-i ülésén fogadja el az Európai Parlament az új európai közlekedési infrastruktúráról szóló jogszabályt, amely várhatóan január elsejétől lép életbe – hangzott el csütörtökön, a Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) 28. nemzetközi közlekedéslogisztikai...
A lassulások, megállások, vészfékezések tárgyalása következik. Ennek bevezetéséhez a "kályhától" indulunk és tisztába tesszük a járművek lassulásának szakaszait. Lássuk mi történik ha meg kell állni!
Szeptember 25-27. között második alkalommal rendezték meg a CERSC Conference on Effective Road Safety Campaigns nemzetközi közlekedésbiztonsági konferenciát. Az International Visegrad Fund támogatásával megtartott rendezvény célja az volt, hogy bemutassa a környező országok jó gyakorlatait: a...
Az ORFK – OBB és a NiT Hungary keresi Magyarország legjobb kamionsofőrjét. Az Öt tengelyen biztos kézzel című közlekedésbiztonsági verseny döntőjét október 9.-én, (szerda ) 8-17.00 óráig rendezik meg Zsámbékon, a Driving Camp Hungary vezetéstechnikai tanpályán.
Az Országos Rendőr-főkapitányság és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság a tavaly Magyarországon először életre hívott akció sikerét alapul véve idén is útjára indítja „Látni és látszani” elnevezésű országos közlekedésbiztonsági kampányát, melynek keretében a személy-, illetve...
2014-től megváltozik az Euro NCAP minősítési rendszere: az autóknak legalább egy vezetéstámogató rendszerrel kell rendelkezniük a legjobb, ötcsillagos minősítés megszerzéséhez, 2016-tól pedig kötelezővé válik a széleskörű gyalogosvédelem.
Az ORFK - Országos Balesetmegelőzési Bizottság (ORFK-OBB) a Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. (KTI) és a Nemzedékek Biztonságáért Közhasznú Alapítvány „KRESZ-FESZT” elnevezésű prevenciós programot szervezett csütörtökön a ORFK Humánigazgatási Szolgálat Rendészeti Szervek Kiképző...