2024.07.20.

Linda Jackson, a Peugeot nemzetközi igazgatója ismertette, hogy a villanyautók korszakában milyennek szeretné látni a Peugeot személyautók által nyújtott vezetési élményt.

2024.07.16.

Új automatikus váltójának köszönhetően továbbra is a könnyű haszonjárművek szegmensének megkerülhetetlen modellje marad a Peugeot Boxer. Az új egység nemcsak csöndesebbé teszi a Boxer kabinját, hanem csökkenti a sofőr terhelését is.

2024.07.10.

Június végén mutatkozott be a hazai újságíróknak az új Peugeot 3008, a márka új zászlóshajója az elektromos és hibrid kompakt modellek szegmensében. A sajtóeseményen szó esett az első öt hónap számairól, a jövőről és egy különleges fotópályázatról, de lehetőség nyílt tesztvezetésre is.

2024.07.06.

A Peugeot tovább folytatja modellpalettájának elektrifikációját, hiszen ma már az oroszlános márka minden modellje kapható legalább részben vagy teljesen elektromos hajtással.

2024.07.05.

A Peugeot mindig is nagy kedvvel alkalmazott úttörő gondolatokat autói megtervezésekor. Éppen ezért volt magától értetődő kezdeményezés részükről, hogy az ezredforduló táján olyan formatervezői versenyt indítsanak el, amelyen a pályázók sok értékes művet tehettek le az asztalra.

2024.06.27.

2025-re a Peugeot az európai autómárkák közül a legszélesebb elektromos választékkal rendelkezik majd. Bestsellerét pedig már most lecseréli egy vadonatúj elektromos fastback SUV-re, a „Next-Level” E-3008-ra.

2024.06.07.

Amikor egy autómárka arról dönt, hogy végigviszi-e potenciális modellje fejlesztését, gyártását és piaci bevezetését, gyakorlatilag a jövőt kell megjósolnia: megéri ez a cégnek vagy anyagilag veszteséges lesz? A Peugeot nemrég állította ki múzeumában az egyik meg nem valósult tervét, a...

2024.05.31.

A VivaTech technológiai kiállítást idén május végén rendezték meg Párizsban. A technológiai fejlesztések egyik éllovasaként a Peugeot az Inception tanulmányautóval, illetve az abban bemutatott Hypersquare volánnal és kezelőfelülettel lopta el a show-t.

2024.05.07.

Peugeot a robogók gyártása terén is komoly múltra tekinthet vissza, s mióta létrejött, mindig korszerű és megfizethető modellekkel ért el sikereket. Az SPx koncepció a ma és holnap elektromos robogója lehet, míg a PM-04 Trail tanulmány inkább a könnyű terepmotorozás híveinek szól.

2024.04.26.

A Peugeot immár tizenegyedik alkalommal nyerte el a nagy presztízsű Red Dot formatervezési díjat. Ezúttal a vadonatúj E-3008 kapta az elismerést kreatív formatervéért és lendületes sziluettjéért.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Feloldották a pályazárat az M3-as autópálya 139-es jelű Mezőkeresztes csomópontjában, a forgalom....
2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....