2019.12.25.

- Fél évvel a vörös bolygóra tervezett indulása előtt sikeresen teljesítette futópróbáját az amerikai űrkutatási hivatal marsjárója - közölte a NASA pasadenai bolygókutató központja. 

2019.12.22.
 
Sikeresen földet ért a Boeing Starliner tesztűrhajója az új-mexikói sivatagban – közölte az amerikai űrhajózásai hivatal (NASA) vasárnap.
2019.10.13.

Teherszállító repülőgépről bocsátott fel tudományos műholdat az amerikai űrkutatási hivatal (NASA), de csak második próbálkozásra, félórás késéssel sikerült Föld körüli pályára állítani az ionoszféra kutatására kifejlesztett űreszközt - írja az MTI.

2019.10.06.

A NASA ismételten megkísérel egy teljes egészében női űrsétát teljesíteni, az első kísérlet visszavonása után hat hónappal. A korábbi kísérlet azért hiúsult meg, mert a Nemzetközi Űrállomáson nem álltak rendelkezésre megfelelő méretű űrruhák –írja az USA Today.

2019.10.02.

A NASA új szintre szeretné emelni az űrkutatást. Maghasadás által termelt energiával meghajtott rakéta fejlesztésén dolgoznak a kutatók - írja az MTI.

2019.08.21.

- A NASA illetékesei megadták a hivatalos hozzájárulást ahhoz, hogy űrszondát küldjenek néhány év múlva a Jupiter Európé nevű holdjára, a jégkéreg borította holdat a lehető legnagyobb részletességgel akarják feltárni az amerikai űrkutatási hivatal tudósai. 

2019.06.30.

Drónt küld a Szaturnusz legnagyobb holdjára, a Titánra hét év múlva az amerikai űrkutatási hivatal (NASA): a Dragonfly – Szitakötő – nevű eszköz a jeges égitest több pontján is landolni fog, hogy a mikrobiális élet lehetséges nyomai után kutasson - írja az MTI.

 

2019.05.19.

Az Apollo-10 1969. május 18-án indult útjára a Hold felé, és ez volt az ötödik indítása a Saturn V. rakétának az Apollo-programban - írja a hirado.hu.

2019.04.22.

Az amerikai elnök arra utasította a NASA-t, hogy 2024-ig ismét juttasson ember a Holdra. Az ügynökség most arra törekszik, hogy felgyorsítsa az emberiség visszatérését a Hold felszínére – olvasható a NASA honlapján.

2019.01.01.

- Átrepült az eddig vizsgált legtávolabbi égtest, a 2014 MU69 jelű, nem hivatalosan Ultima Thule nevű aszteroida felett kedd hajnalban az amerikai űrhajózási hivatal, a NASA New Horizons nevű űrszondája - jelentette be Alan Stern, a program egyik vezetője.

Oldalak

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.08
A Bpiautósok összegyűjtötte egy videóba az elmúlt hónap legmegdöbbentőbb, legveszélyesebb és....
2026.11.08
Vízen járó és egyhelyben forgó modelljeik után a BYD kirakat presztízs márkája újabb nagyszabású....
2026.11.08
Átrendeződik az európai autógyártás térképe.   ..
2026.11.08
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Hidegek az éjszakák. ..
2026.11.08
 A Volkswagen a német női labdarúgás két legbefolyásosabb személyiségét, Almuth Schultot és....
2026.11.08
Balesetet szenvedett balesetet a száguldó sofőr, a közterületi térfigyelő-kamerarendszer is....
2026.11.08
A BYD luxusmárkája, a Yangwang új sebességi világrekordot állított fel, ezzel a teljes autóipart is....
2026.11.08
Felborult egy szerb rendszámú autóbusz vasárnap reggel Horvátországban, és rajta utazó két ember....
2026.11.08
Futurisztikus és technokrata dizájn, mely nemcsak a formájával forradalmi.  ..
2026.11.08
A vállalati autóflottákkal kapcsolatos elvárások átrendeződése megkezdődött, az ideális cégautó a....