Ezt mindenki zsigerből megoldja?

Persze, egy átlagos sofőr évente 10-15 ezer kilométert vezet. Hamar jön a rutin, és gyorsan életünk mindennapi részévé válik az autóvezetés. De mikor mentünk el a határainkig? Elmentünk-e már egyáltalán? Tudjuk mit mutat az autónk egy vészfékezéskor? És arra járművezetőként hogyan kell reagálni? Mit csinálunk, ha elsősegélyben kell részesíteni egy előttünk balesetet szenvedő autóstársat? Ezek azok a kérdések, amikkel soha, vagy nagyon ritkán találkozunk, így legtöbbünknek nincs is meg a fejében megoldókulcs. Ugyanez a helyzet az elalvással, tompasággal is.

A nyári hőség egyébként is megterhelő a szervezetünknek, alacsonyabb a vérnyomásunk, fáradékonyabbak vagyunk. A klímázásnál pedig lecsavarjuk a benti hőfokot, így, ha felhevült testtel ülünk be a temperált autóba, akkor megfázunk. Ha pedig a hideg autóból (mint egy hűtőszekrényből) szállunk ki, akkor hősokk éri a szervezetünket: az erek kitágulnak és a hirtelen vérnyomáscsökkenés hatására akár még rosszullét is előfordulhat. Soha nem szabad ilyen nagy hőmérsékleti kontrasztot tartani az autóban, maximum 10 fokos különbség ajánlott a kinti hőmérséklethez képest.

Észre sem vesszük, ha lankad a figyelem

Mindig a saját példámból kiindulva születnek a magvas gondolatok, hogy vajon kedves olvasóm érezte már, amikor a monoton autópályán, a tűző napon, a nagy melegben először csak egy pillanatra lankad a figyelem, és az ebéd utáni indulást már a pokolba kívánta? Legjobb lenne megpihenni egy kicsit, és később folytatni az utazást. de nem lehet, mert a teendők, a napirend nem engedi. Így próbáljuk magunkat ébren tartani, élénkíteni.

Ha utasok is vannak velünk akkor persze sokkal nehezebb, hiszen nem lehet bömböltetni a rádiós magnót, vagy lehúzni az ablakot, hogy a menetszél egy kicsit élénkítsen. Vajon ilyenkor a sofőr bevallja magának, hogy nem sikerült, nem marad abba a figyelem lankadás, jön a bóbiskolás. Az agy jelez, az ember reagál, és azonnal megálln egy lehajtóban? Vagy inkább tudomást sem vesz róla, és tovább hajt, bízva abban, hogy majd elmúlik?

Annyi mindenre kell figyelni

Belegondolt már abba, hogy másodperceként hány inger éri vezetés közben? Figyelni kell a körülöttünk közlekedőkre, a közlekedési táblákra, a járművünk irányítására, és a sebességre is. Hamar elengednünk egyet-kettőt, ha kezdünk fáradni, ilyenkor csak azt vesszük észre, hogy többször kell belekorrigálni a kormányba, hogy íven tartsunk az autót.

A másik intő jel, ha túl későn vesszük észre, hogy elütöttünk fékeznek, és esetleg erősebben nyomjuk be a fékpedált, ilyenkor a finommotorika már hiányzik a mozdulatsorból. Ezek után pedig jönnek az apró, másodpercnyi szünetek (ún. mikró alvások), amikor csak egy pillanatra becsukva marad a szem, és ebből az állapotból egyre kevésbé esik jól visszatérni. Ekkor már tényleg életmentő lenne megállni a következő pihenőben.

Egy kis mozgás aranyat érhet

Nem kell túlzásba vinni, pár perc séta, torna, és egy kis friss levegő tényleg sokat segíthet. Egyébként sem árt szünetet tartani hosszú utazások alkalmával két óránként, de ilyen esetben akár negyedóra pihenés, behunyt szemmel relaxálás is életet ment. Ha nem sokkal később álomba merülünk, akkor is, de ha negyedóra múlva már fittebben tudjuk folytatni utunk, akkor is sokat segített. Itt megint a felismerésen, és a kockázatvállaláson van a hangsúly. Merni kell beismerni, hogy túlságosan nehéz volt az előző nap, és győzött a fáradság, igenis szünetet kell tartani, mert bizonytalan kimenetelű lehet ilyen előjelek után a volánnál maradni, és folytatni utunkat.

Az éberségfigyelő rendszer

Ma már számos új, vagy újszerű autóban elérhető vezetéstámogató rendszer az éberség figyelő. Sok manapság elterjedt extrát feleslegesnek tartok, de ez valóban egy hasznos kiegészítő, ami akár életet menthet. A jármű fedélzeti rendszere kamerák segítségével folyamatosan elemzi a sofőr mozdulatait, reakcióit, és észleli, ha tompulnak a reflexek, csukódik a szem, vagy növekszik a reakcióidő. Ilyenkor figyelmeztetést ad, és jelzi a sofőrnek, hogy azonnal tartson pihenőt. Azt gondolom ez a jelzés erősebb, mint a testünk saját jelzései, hiszen egy ásítástól nem megyünk a legközelebbi lehajtóhoz, de ha az autó jelez, akkor azt már illik komolyabban venni.

Összességében csak azt mondhatom, hogy a járművezetők itt is két csoportba sorolhatók. Az egyikük a ki, ha én nem, akik soha nem tudják beismerni gyengeségüket, és különböző kisebbségi komplexusaikat a közúton vezetik le. Ők biztosan nem fognak félreállni, hisz tökéletesnek hiszik magukat. A másik csoport viszont jó, ha olvassa a szervezet által küldött jeleket, és amikor szükséges, félreáll, mert ezzel tudja megelőzni az esetleg bajt, amit egy elalvásos baleset okozhat. Remélem, hogy ez a csoport közlekedik nagyobb létszámmal az utakon, hiszen ők érzik a jármű vezetés súlyát, és tudják, hogy mindenkit hazavárnak, és a legfontosabb, hogy baleset nélkül érjen véget a nap!

… hogy mindenki hazaérjen.