Mercedes S-osztály

Amikor 5 tonna páncél véd…

2018.09.26.

A társadalmi egyenlőtlenségek és az emberi természet ihlette a Mercedes-Benz páncélozott modellpalettáját. A sorban E, GLE, G és S-osztályt is üdvözölhetünk. Írásunkban a csúcsok csúcsát elemezzük.

A Mercedes-Benz több mint 80 éves hagyományra tekint vissza a nyújtott járművek piacán. Az első luxusautó-gyártóként kínált hosszított és magas fokon biztosított modelleket az 1960-as évek közepétől. Ezek általában kormánytisztviselőknek vagy különböző szervezetek vezetőinek kínáltak és kínálnak nagyobb nyugalmat a konvojmozgás során.

A Mercedes-Benz S600 Pullman Guard tömege 5,1 tonnára hízott. A növekmény nem véletlen, elvégre a kategória legbiztonságosabbja, először teljesítve a szigorúbb szabályozási szintet. A VR9-es ballisztikus védelem ellenáll a legkeményebb lőfegyvereknek a 7,62x51 mm-es kalibertartományban. A biztonsági szint immáron bármely golyóbecsapódási szögből minősíti a járműveket, amelyek az átlátszó és a nem átlátszó felületeken egyaránt hozzák az elvártat. A hátsó fejteret külön acéllemez védi.

Genfben jártunk

A felépítmény összetett. A kocsitest alapja az S600 Pullman, ezt kívülről héjszerűen több acélréteg, aramid és PE övezi, ezután következik a legkülső bőr. A nehéz ajtók motoros mozgatásúak, hogy kézzel mozdíthatók legyenek egyáltalán. A padlólemez és az oldalfal 15 kilogrammnyi TNT robbanását bírja ki 2 méteres távolságban, immáron nem 4 méterről és nem a talajszintről, hanem 1 méteres magasságból. A robbanási energia exponenciálisan növekszik a távolság csökkenésével, ráadásul a B-oszlop így sokkal extrémebb behatást kap oldalról. Tankelhárító aknának mindössze három gyártó terméke áll ellen a világon, ez 6 kg TNT felrobbantásával egyenértékű energiát szabadít fel – de közvetlenül alulról.

Az alábbi videóban betekintést nyerhetünk a különböző tesztekbe. Elmondható, hogy a minősített páncélozott járművek valós védelmet nyújtanak, míg a megerősített, „tákolt” kivitelek sok teszten – leginkább a való életben - megbuktak.

A meghajtásról V12-es biturbó motor gondoskodik 530 lóerővel és 830 Nm-es csúcsnyomatékkal. A 0-100-as sprintidő 9,1 másodperc, a végsebesség 160 km/óránál korlátozott. Csak a hátsó kerekek hajtottak, hozzájuk hétfokozatú automata váltó továbbítja a hajtóerőt. A hatalmas tömeg ellenére jó kezelhetőséget és kényelmet említenek a Daimlernél, de meglőtt, defekttűrő abroncsokkal is végeztek szlalom teszteket. Elvégre egy pillanat alatt pokolira fordulhatnak a körülmények az utcán, így hamar megtörhet a luxusban pompázó, 2+2 személyes beltérben zajló idilli társalgás. Sérült Michelin gumikkal 30 kilométer a még megtehető táv.

A tank megmaradt 80 literes, amely városi használat mellett problémákat okozhat: de ne felejtsük el a felvezető autókat, vagyis az S600 Pullman Guarddal senki nem fog a dugóban araszolni, a konvoj gyorsan halad A és B pont között, amely épület-reptér lehet például. Szirénák, hangosbemondó, pánik üzemmód, tűzoltó és külön levegőztető-rendszer is elérhető a modellhez. Rendelkezésre áll tartalék akkumulátor is. A függönyök gombnyomásra zárnak, a külvilágtól és a sofőrtől is vizuálisan szeparáltan utazhatnak a fontos személyek hátul.

A Mercedes S600 Pullman Guard árban is a csúcsot képviseli: 1,6 millió dollárt kell leszurkolni érte. A nem hosszított, „sima” páncélozott S-Klasse ára ennek a negyede.

Az S-osztály frissített változatával egyébként idén ismerkedtünk meg, a teszt az alábbi linken érhető el.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....