Audi

Audi: 10.000-en a győri gyárban, Eger mellől érkezett a jubiláns

2013.09.18.

Munkába állt szerdán a tízezredik alkalmazott az Audi Hungaria Motor Kft. győri gyárában.

- Újabb mérföldkőhöz érkezett az Audi Hungaria Motor Kft., a tízezredik dolgozó felvétele fejlődésünk ékes bizonyítéka – jelentette ki dr. Knáb Erzsébet személyügyekért felelős ügyvezető igazgató a szerda ünnepségen, ahol száz új belépőt köszöntöttek. A felsőtárkányi Honfi Norbertnek jutott a megtisztelő szerep, hogy tízezredik lehetett.

Dr. Knáb Erzsébet és Achim Heinfling között a 10.000. dolgozó

Dr. Knáb Erzsébet jelezte azt is, az Audi nem áll meg a tízezer állásnál, újabb szakemberekre lesz szükség a motorgyártásban, a műszaki fejlesztésben és a szerszámgyárban. December végéig további 150 ember felvételét tervezik.

- Innovatív munkahely vagyunk, versenyképes fizetést kínálunk, nem véletlenül nyertük el idén már ötödször Magyarország legvonzóbb munkáltatója címet – tudtuk meg dr. Knáb Erzsébettől.

Achim Heinfling, motorgyártásért felelős ügyvezető igazgató párhuzamot vont két jubileum között, a fennállásának huszadik évfordulóját ünneplő győri Audi és a tízezredik dolgozó munkába állása között.

Achim Heinfling átadja Honfi Norbertnek a névre szóló kabátot

- Húsz évvel ezelőtt négyhengeres motorokkal kezdődött a gyártást, ma már a tizenkét hengeres motorokig terjed a kínálat, s minden tízedik másodpercben legördül a szalagról egy új erőforrás, ez napi nyolcezer motort jelent – fogalmazta meg az impozáns számokat Achim Heinfling. Elmondta azt is, húsz év alatt eddig több mint 24 millió motor készült Győrben, s a közeljövőben egy újabb szép jubileum részesei lehetünk, amikor a 25 milliós darabszámot is elérik.

Az Eger közelében fekvő Felsőtárkányból Győrbe költözött fiatalember, Honfi Norbert nem csak új munkahelyet, új várost is választott. Ha megkérdezik tőle, hol dolgozik, nemes egyszerűséggel rávághatja, hogy a világ legnagyobb motorgyárában, ahol évente majdnem kétmillió motor készül.

Kérdésünkre, hogy a győri Audi az idén átlépheti a bűvös kétmilliós számot, Achim Heinfling azt mondta, várhatóan ugyanannyi motor készül az idén, mint tavaly, egymillió kilencszernél több, de kétmilliónál

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.22
A Dacia bemutatta legújabb modelljét, a Strikert, amely új szemléletet hoz a családi crossoverek....
2026.07.21
Évekig úgy tűnt, hogy az autóipar jövője kizárólag a tisztán elektromos hajtásról szól. Most....
2026.07.21
A májusi sikeres 24 órás akció sorozat után az Opel új sebességbe kapcsolt, a nyár végéig....
2026.07.21
Az Egyesült Államok nemzetbiztonsági kockázatokra alapozza a döntést. ..
2026.07.21
Június végéig jelentősen bővült a használtautók adásvétele, ugyanakkor a márkák féléves, valamint a....
2026.07.21
Indiában a forgalmi kamerák mesterséges intelligenciája megbízhatóan felismeri az autókat és a....
2026.07.21
A Belső Ellenőrzési Hivatal (ÚIS) nyomozója július 17-én két rendőrt és egy civil személyt....
2026.07.21
A Közlekedési Kultúra Napja 2026 programsorozat dalpályázatának díjátadóját július 15-én tartották....
2026.07.21
A Toyota egy amerikai szabadalma szerint hidrogénnel táplált gázturbinán dolgozik. Az ötlet elsőre....
2026.07.21
A Magyar Nagydíj hétvégéjén olyasmi történik Budapesten, amire eddig nem volt példa: először lesz....