autó

Autós Regatta az ANK támogatásával

2013.07.29.

Június 22-én immár második alkalommal rendezték meg Balatonkenesén a Marina Portban és a környező vizeken az Autós Regattát, amelynek főszponzora az Uniqa Biztosító, támogatói az Autós Nagykoalíció és a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete. A verseny főrendezője és versenybírája Litkey Farkas tízszeres Kékszalag győztes vitorlázó volt.

A tavalyi 10 hajó után az idén már 25 hajó indult és ért célba a kétfutamos versenyen. Az első helyezett Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete hajó mögött a Pannon Autó Tóth és a Nissan hajók szereztek még érmeket.

A kiváló időjárásban, jó szélben megtartott futamok után a nívós vacsorával egybekötött eredményhirdetés alatt is lehetőség nyílt a beszélgetésre, társasági életre.

A kikötőben kiállításra került a legújabb Jaguár modell, az F Type, valamint a Citroen új Picasso egyterűje, amelynek bemutató előtti példányáról Knezsik István úr tájékoztatta a jelenlévő mintegy 150 embert a vacsora előtt.

Reméljük, hogy a 2014. évi versenyen még több hajó áll rajthoz és még több Barátunk él a lehetőséggel, hogy szakmai és baráti kapcsolatait ilyen kellemes és szép környezetben egy nemes versengés mellett építse tovább.

 

Knezsik István

elnök

Autós Nagykoalíció

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Szépségkirálynő és sztárfocista reklámozta, de hiába. ..
2025.12.26
Akadálymentes peron épül a budapesti Keleti pályaudvaron - közölte Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport....
2025.12.26
Egy tanulmány szerint a szülők 73%-a menetiránynak megfelelően fordítja gyermeke autósülését,....
2025.12.26
A rangos AUTOBEST az autóipar legfontosabb idei innovációit, kimagasló teljesítményeit és....
2025.12.26
Bár egy versenyt ki kellett hagynia, mégis sikerült megismételnie a bravúrt: Gilyén Krisztián  (....
2025.12.26
Baleset történt a 7-es főúton, árokba hajtott egy autó – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi....
2025.12.26
A Leapmotor a 2026-os Brüsszeli Autószalonra időzíti a B03X európai premierjét, a B05 modell belső....
2025.12.26
Egyesek számára a tél a meghittséget és a kalandokat jelenti: sítúrákat, téli tájakat és kandalló....
2025.12.26
A BMW Group utazáselemzéssel, gamifikációval és CO2-tudatos járműtöltéssel látványosan hatékonyabb....
2025.12.26
Ezúttal rendhagyó módon nem csak a távozó 2025-ös évre, hanem 35 évre tekintett vissza a....