robotika

Automatizált rakodóterületet is építettek a gyerekek a robotika táborban

2025.07.08.

Ma már nincs olyan terület, ahol ne hasznosulna az informatikai ismeret és a robotépítésben szerzett tapasztalat, munkavállalóként és vállalkozóként egyaránt jövedelmező a tudás. A járműiparban is oly fontos robotikát pedig nem lehet elég korán kezdeni, korszerű tematikáját adja már évek óta a nyári gyerektáboroknak Szegeden.

A Csongrád-Csanádi Kereskedelmi és Iparkamara jó ideje támogatja már ezt a gondolkodásmódot, a tanév befejeztével immár negyedik alkalommal szervezett ingyenes robotika táborokat június utolsó egész hetében a megyei általános iskolásoknak saját szegedi székházában.

A hét során összesen harminc – 15 alsó és ugyanennyi felső tagozatos – fiatal vett részt a kamara táborában, ahol mindannyian belekóstoltak a robotépítésbe és -programozásba. Az alsósok táborát Özvegy Judit tanárnő, míg a felső tagozatosokét Rozgonyi-Borus Ferenc tanár úr vezette.

A kisebb táborozók egyebek között és a Kecskeméti Rajzfilmstúdióba is ellátogattak, valamint a Somogyi-könyvtár munkatársai többször is tartottak nekik szórakoztató, ám tanulságos programokat. Eközben a felső tagozatos fiatalok minden délután egy szegedi cégnél, intézménynél tettek látogatást, hogy megnézzék, a vállalkozások miként használják ki az automatizáció és a robotizáció nyújtotta lehetőségeket. Így jártak – egyebek között – a járműiparhoz és az autószervizekhez sok szállal kötődő Procontrol Elektronika Kft.-nél, valamint a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának laborjában is, hogy inspirációt gyűjtsenek saját projektjük megépítéséhez.

A szegedi Procontrol Kft. speciális okosszekrényei ott vannak a zürichi Bentley szalonban, ahol az értékesített autók kulcsainak és az új, még fel nem használt rendszámtáblák tárolására saját ProxerSafe kombinált okos szekrényüket alkalmazzák. Az értékes járművek kulcsainak biztonságos őrzését, jogosultsághoz kötött felvételét és naplózott átadását valósítják meg – ide komplett megoldást szállítottak, a szoftver és a hardver is szegedi fejlesztés.

Ott vannak az Autoliv román és törökországi cégeinél, de itthon, saját hazájukban is „próféták”. Partnerük a kecskeméti Mercedes gyár, a Duna Autó, a Pappas, a Schiller vagy éppen a Petrányi – egyebek között.

Itthon is több kulcsbox partnerük van, az autószerviz értesíti az ügyfelet, amint járműve a javítást követően kész az átvételre és a kulcsbox segítségével bármikor 0-24 órában felveheti a forgalmi engedélyt és az indítókulcsot, így elviheti a járművet. A gyakorlatban a számla kiegyenlítése után átvételi kódot küld az ügyfélnek a szerviz SMS-ben vagy e-mail-ben. A szegedi cég okos szekrénye azoknak a cégeknek is hasznos, ahol úgynevezett kulcsos autókkal mozognak a kollégák. Azok felvétele naplózható, mi több csak sikeres alkoholteszt után veheti ki a felhasználó az indítókulcsot és a forgalmi engedélyt a rekeszből.

Jó helyen jártak a felsős táborozók akkor is, amikor a szegedi mérnöki kar laborjában tettek látogatást. Június elején tartották ugyanis a FANUC Hungary Kft. törökbálinti székhelyén azt programozói versenyt, melyen a Szegedi Tudományegyetem Mérnöki Karának csapata az előkelő harmadik helyezést érte el. Ez olyan tudás az ipari robotika világában, amivel a napfény városában autógyárat építő BYD kapuján is lehet „kopogtatni”.

A versenyen az ország legjobbjai mérettették meg magukat, a szegedi hallgatók harmadik helyezést érték el. A csapat tagjai: Apró Fanni mechatronikai mérnök MSc hallgató és Kalászi Bálint mechatronikai mérnök BSc hallgató - felkészítő tanáruk Pesti Richárd volt. A két versenyző önállóan, sok időt belefektetve készült a kar robotika laborjában a FANUC oktatócellán, valamint otthon a RoboGuide szimulációs programon gyakorolva.

Érdekes programpont volt a mérnöki karon annak a Pneumobilnak a „megtekintése” is, amellyel a kar hallgatói a 2014-es versenyen indultak. Akkor már hetedszer rendezték meg Egerben a léghajtányok nemzetközi versenyét, amelyen hat ország – köztük hazánk – 24 egyetemének 49 csapata vett részt.

A Bosch Rexroth Kft. akkor főtámogatóként vett részt a versenyen: a pneumobilok hajtástechnikai elemeit az Aventics Hungary Kft., míg a vezérlésükhöz szükséges elemek és eszközök jelentős részét – ahogy korábban is –, a Bosch Rexroth bocsátotta a csapatok rendelkezésére. A cégek szakmai támogatásával a hallgatók a munkaerő-piacon nélkülözhetetlen, de az egyetemek, főiskolák falai között nehezen elsajátítható tudást szerezhettek, és valódi csapatmunkát végeztek.

Négy évvel később a Szegedi Tudományegyetem neves műszaki felsőoktatási intézményeket „megszégyenítő erővel”, három csapattal is képviseltette magát a versenyen – valamennyit a mérnöki kar állította ki.

– Kapunk egy 10 literes, 200 bar nyomású nitrogénpalackot, azzal kell gazdálkodnunk – mondta Muci Szabolcs szerelő, amikor meglátogattuk az egyik csapatot a verseny előtt. A gazdálkodás úgy nézett ki, hogy a jármű három, összesen 60 literes tartályába engedték a nitrogént, ahol a maximális nyomás már csak 10 bar volt. 

Az ingyenes táborok június 27-én értek véget, amikor a gyermekek a szüleiknek és hozzátartozóiknak, valamint a sajtó munkatársainak is bemutatták, mi mindent csináltak, tanultak az öt nap során. Készült például automatizált szemétszállító, robottargonca, sőt, egy komplett rakodó terület is, egyebek között. Utóbbi emberi munkaerő nélkül felteszi futószalagra a kész termékeket, majd a megfelelő beállítások alapján egy részüket teherautóra pakolja, a többit a raktárba viszi.

A záróeseményen Horváth Gábor, kamara képzési vezetője elmondta, a táborokkal és a tanév közbeni szakkörökkel szeretnék közelebb hozni a robotika világát a gyermekekhez, mindegyik programot ingyenesen biztosítja számukra az iparkamara. Hozzátette, a vármegye egész területén végzik ezt a munkát, és már az óvodások felé is nyitnak. Rámutatott, a kamara partnereinek általános véleménye az, hogy a robot eszköz, ami „benne van”, az meg gondolkodásmód, amit már egészen korán el kell kezdeni tudatosan alakítani.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.04
A HangZóna mai vendége Mikesz Csaba a Magyar Közút Nonprofit Zrt. műszaki vezérigazgató helyettese....
2025.12.04
Utolsó modellévét valódi újdonsággal indítja a Toyota Corolla, bár szó sincs technológiai....
2025.12.04
Amikor a hőmérséklet csökken, a parkoló autó belseje is gyorsan lehűl. A tárgyak vagy maga a jármű....
2025.12.04
A BMW M Motorsport és a PUMA novemberben, a kínai Chengdu Tianfu International Raceway....
2025.12.04
Első latin-amerikai autós központjának megnyitásával a Porsche megerősíti a márka hosszú távú....
2025.12.04
Eddig még csak ízelítőt adtak nekünk a fagyos reggelek, de érdemes felkészülni! A gépjárművek....
2025.12.04
A Kia 2026. január 9-én, a Brüsszeli Autószalonon mutatja be az EV2-t, egy Európának szánt,....
2025.12.04
A Lufthansa-csoport 11, a közelmúltban átvett A320neo családba tartozó repülőgépét vizsgálja, hírek....
2025.12.04
Igazán nagy élmény volt az Ioniq 9 rövid próbája. Pár óra, 100 kilométer a legnagyszerűbb....
2025.12.04
Komoly támadások és fenyegetések zúdultak Andrea Kimi Antonellire a Katari Nagydíj után egy Red....