AutoWallis Csoport

Az AutoWallis árbevétele nőtt, nettó eredménye csökkent az első fél évben

2025.08.18.

A csoport 235,4 milliárd forint árbevételt ért el az idei első fél évben, 21 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban; nettó eredménye 2,45 milliárd forint volt, 27 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest - tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn.

A kamatok, adózás és értékcsökkenési leírás előtti eredmény (EBITDA) 8,1 milliárd forint volt, 10 százalékkal kevesebb, mint 2024 első hat hónapjában.

A társaság az MTI-nek küldött közleményében kiemelte: az EBITDA az idei első negyedévben még 31 százalékkal maradt el az egy évvel ezelőtti adattól, a javuláshoz hozzájárultak az eredményességet és hatékonyságot növelő intézkedések, amelyek további kedvező hatása a későbbiekben várható.

Az AutoWallis tájékoztatása szerint a csoport által értékesített új és használt gépjárművek száma 3,4 százalékkal, 26 314 darabra emelkedett az év első hat hónapjában.

A nagykereskedelmi üzletág a tavalyi év azonos időszakához képest 3 százalékkal magasabb árbevételt, 111,9 milliárd forintot ért el, miközben - részben egyszeri hatások miatt - 3,7 százalékkal kevesebb járművet adtak el. Az üzletág értékesítésének már több mint fele tartósan külföldről származik.

A csoport árbevételének növekedését elsősorban a kiskereskedelmi üzletág hajtotta. Az üzletág árbevétele főként a korábban lezárt nemzetközi akvizíciók hatása miatt jelentősen, 43 százalékkal, 119 milliárd forintra bővült, míg akvizíciók nélkül az üzletág árbevétele 4 százalékkal teljesítette túl az előző év azonos időszakának szintjét, 4 százalékkal csökkenő gépjárműértékesítés mellett.

A régió 17 országában 29 márkát képviselő AutoWallis csoport mobilitási szolgáltatások üzletágának árbevétele 32 százalékkal 4,5 milliárd forintra nőtt, a rövid távú autókölcsönzési szolgáltatást nyújtó Sixt kiemelkedő első féléves teljesítménye, valamint a flottakezelési szolgáltatások területén elért flottanövekedés eredményeképpen.

A közlemény idézi Ormosy Gábort, az AutoWallis csoport vezérigazgatóját, aki kifejtette: az AutoWallis tovább folytatja növekedési stratégiájának megvalósítását, vizsgálja a hazai és régiós akvizíciós és üzletfejlesztési lehetőségeket, valamint a korábbi tranzakciókban rejlő bővülési és szinergialehetőségek kiaknázását.

Az AutoWallis Nyrt. részvényeit a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) prémium kategóriájában jegyzik. A részvény 164 forinton fejezte be a kereskedést pénteken, az elmúlt egy évben a papírral 137,50 forint és 184 forint között kereskedtek.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI
RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.10
A VW-csoport európai célkitűzéseivel összhangban a Seat erősíti a helyi és regionális beszerzést,....
2026.08.10
A landolást követően a jármű kereke az út menti árokba akadt. A repülőgépen két személy utazott -....
2026.08.10
Az M1 bővítése során 11 meglévő csomópontot korszerűsítünk és 4 új különszintű csomópontot....
2026.08.10
Az időjárás gyakran kiszúr az emberrel: néha pokoli hőség van, néha pedig a legrosszabbkor ömlik az....
2026.08.10
 Egy család reggel 7:00-kor akart Dél-Olaszországba repülni - de a gép csak este 10:15-kor szállt....
2026.08.09
Igazi Gentleman Driver, mert a baszk Hispano Suiza-nál nem multi méretű képernyők dominálnak, az....
2026.08.09
Meghalt egy 65 éves nő abban a balesetben, amely a 12-es úton, Vác és Verőce között történt....
2026.08.09
Itt vannak az első autók, levegő nélküli gumiabronccsal.   ..
2026.08.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Autó grill funkcióval. ..
2026.08.09
Dübörög a nyári szezon, sokan indulnak akár jócskán ezer kilométeres távolságban lévő nyaralási....