háború

Az orosz gyerekeknek kötelező tananyag a kézigránátok kezelése is

2023.07.29.

Katonának képeznek ki orosz diákokat fegyverhasználatra és harci technikákra.

 

Katonák, zsoldosok, civilek és most már gyerekek. A háborúnak új főszereplői lehetnek. Oroszország katonai kiképzést tart gyerekeknek. Erről az Egyesült Királyság Védelmi Minisztériuma számolt be Twitter-oldalán.

Twitter képernyőfotó

A brit hírszerzés szerint minden orosz iskolásnak meg akarják tanítani a drónok irányításának alapjait. Artem Sheikin orosz szenátor bejelentette, hogy a leckék között szerepel majd a terepfelderítés elvégzése és az ellenséges drónok (UAV) elleni védekezés. Az órákat állítólag kiegészítik majd a kézigránátokkal kapcsolatos ismereteknek és a harci elsősegélynyújtásnak az oktatásával, valamint azt is el kell sajátítania a gyerekeknek, hogy miként kell gépfegyverből tüzelni.

Mindez 2023. szeptember 1-jétől lesz kötelező a 10 és 11 évesek számára az "Életvédelmi alapismeretek" programban.

ilmessaggero.it

"Oroszország új hangsúlyt fektet a gyerekek hadseregbe való bevonására, ami nagyrészt kísérlet a militarizált hazafiság ápolására, ahelyett, hogy valódi képességeket fejlesztene. Mindazonáltal az UAV-ismeretek felvétele a tananyagba rávilágít arra, hogy Oroszország a taktikai drónok használatát Ukrajnában a modern hadviselés fontos elemének tartja " - áll a brit Védelmi Minisztérium összefoglalójában.

Forrás: ilmessaggero.it, strana.news

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..