Motoros Borok Útja Rallye

Badacsonytól Boglárig robog a II. Motoros Borok Útja Rallye

2017.05.31.

A rómaiak talán nem is gondolták, mekkora hagyományt, kultúrát és értéket teremtettek azzal, hogy az I. században lefektették a bortermelés alapjait. A Balaton körüli területek egykor egybefüggő borvidéket képeztek, ebből alakult ki Magyarország hét borrégiójának az egyike. A következő sorokban bemutatjuk azt a hármat, ahol a II. Motoros Borok Útja Rallye két keréken látogatást tesz, a Badacsonyitól egészen a Boglári Borvidékig.

A Balatoni borrégió összesen 32 ezer hektáron öleli körül a magyar tengert, ezen pedig közel 11 ezer hektárnyi szőlőterület fekszik. Egyik ikonikus tagja a vulkanikus hegyekkel körbevett Badacsonyi borvidék, ami a Balaton közepénél helyezkedik el. A borvidék klímája szubmediterrán jellegű, napfényben gazdag, kiegyenlített. A mikroklíma kialakulásának kedvez az ültetvények védett déli fekvése és a Balaton víztükre. Egyediségének köszönhetően 2013-ban nemzeti értékként beválasztották a Magyar Értéktárba, ahonnan már csak egy lépés a Hungarikum cím. A fehérboros vidék legelterjedtebb fajtája az Olaszrizling. Az egyre nagyobb számú családi pincészetek gyökereikre alapozva, a modern kori technológiát előtérbe helyezve igyekeznek megalkotni a jobbnál jobb boraikat. A II. Motoros Borok Útja Rallye badacsonyi állomása Sipos Borház, a Fischer Borászat, továbbá a motorok elkanyarodnak a Szent György-hegyi Hóbor Pincészethez is.

Ugye ismerős a táj?

A Balaton-felvidéken emberek százai estek már szerelembe első látásra. Nem csoda, hiszen a nyüzsgő strandoktól alig néhány kilométerre csendes, békés falvakat találunk, ahol sok népi hagyomány, mesterség, régi használati tárgy és épület őrzi a múlt szépségeit. A Káli-medence éghajlatát tekintve a mediterrán hatás jellemző, sok-sok napsütéssel. A borvidék minden fontosabb szőlőhegye erdők gyűrűjében fekszik, ami jellegzetes mikroklímát biztosít számukra, a nyári melegeket esténként hűvösebb erdei hangulat váltja fel, így a savak, gyümölcsös zamatok szépen megőrződnek a szőlőkben. Csak a Káli körzetben telepíthető a Furmint (Hungarikum) és a Sárga muskotály, a Balatonedericsi-Lesencei körzetben a Pinot Blanc, a Cserszegi körzetben a Nektár. Az Akan Lesencetomaji Szőlőbirtok és Borászat, a Nagy és Nagy Borászat, valamint a Csali Szőlőbirtok ígéretes állomása a pünkösdi motoros élménytúránknak.

Négy keréken tavaly már felfedezte a csapat a Balatoni Borrégió kiemelkedő pincészeteit

„Volt idő, hogy egész télen csopakit ittam, egy kicsit sárgásrózsaszín pezsgő italt, amely bámulatra méltó arányérzékével állott az édeskés és a savanykás között. Mértéke, úgy vettem észre, pont három és fél deci volt. Kísérletet tettem másokkal is, és nem volt ember, akinél ne vált volna be. Ebből a borból három és fél deci! Ilyen a csopaki. Ilyen egzakt, kétszerkettő-négy bor ez. Az almádi kedveli a könnyű ebédeket és a délutáni alvást. A füredi a romantikus. Az arácsi bájos és egyszerű. A dörgicsei valamennyi között a leghuncutabb.” – Hamvas Béla A Bor filozófiája című művénél nincs összecsengőbb a Balatonfüred-Csopaki borvidék jellemzésére. Az idei verseny résztvevői a tüzes füredi borokkal felvértezve indulnak tovább a visszafogottabb, de annál kecsesebb csopaki borok irányába, a meglátogatott pincészetek között üdvözölhetjük a Canter Borházat, a Lídia Borházat, a Gelléri Pincészetet, valamint a Koczor Pincészetet.

Balaton, borok, élmények, szépségek - ezek jellemzik a Magyar Borok Útja Rallye programsorozatot

Ne maradjon le a II. Motoros Borok Útja Rallye legfrissebb híreiről és kulisszatitkairól! Kövesse naponta többször frissülő rovatunkat az Autószektoron, és tartson velünk az Autószektor és a Magyar Borok Útja Rallye Facebook oldalán!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.07.24
Az európai autóipar fájdalmas problémával szembesült: a termelés visszaesett, miközben túl sok az....
2026.07.24
Az Európai Unióban júniusban éves összevetésben 13,6 százalékkal, közel 1,148 millióra emelkedett....
2026.07.24
Elszállították a Duna alacsony vízállása miatt a Margit híd középső pillérénél előkerült második....
2026.07.24
Két, jól felismerhető, zöld-fehér, illetve zöld-fekete színű, ÖNVEZETŐ JÁRMŰ felirattal ellátott....
2026.07.24
Ezúttal önhordó kasztnis változattal bővül a terepes márkájuk kínálata. Az eltérést az alvázas....
2026.07.23
Vendég: Piri András, az Inter Cars Hungaria Kft partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2026.07.23
A Toyotát annyira elragadtatta a házilag készített raliautó, hogy az építőjével együtt elvitte a....
2026.07.23
Az európai vásárlók gombokra vágynak, a kínaiak pedig képernyőkre, Amerikában pedig megint más....
2026.07.23
A Dacia rontotta le a Renault Group féléves eredményeit - írja a profit.ro román hírportál a....
2026.07.23
Manapság az egyszer használatos, és eldobható tárgyak világában már egyre távolabbinak tűnik....