luxus

Beindult az ultraluxusautó-piac

2019.01.21.

Az európai luxusautó-gyártók sosem látott eladási adatokat jelentenek, miközben továbbra is sikerül megőrizniük modelljeik exkluzivitását.

Az ultraluxus szegmens hat nagy európai szereplője – az Aston Martin, a Bentley, a McLaren, a Ferrari, a Lamborghini és a Rolls-Royce -, valamint az olyan kisebb riválisaik, mint például a Bugatti, vagy a prémium tömeggyártók olyan egyedi modelljei, mint az Audi R8 szupersportkocsi, mind pozitív eladási eredményekről számoltak be 2018 során. A Jato Dynamics adatai alapján az év első nyolc hónapjában ebben a szegmensben 11 százalékos volt a növekedés, azaz január és augusztus között 11 069 ilyen autót vettek a gazdagok.

Bár a hat nagy globális játékos, európai gyökereik révén továbbra is igen fontos piacuk a kontinens. Az Aston Martin a leginkább Európához kötött márka, 2017-ben az eladásai 53 százalékát Európában érte el. A Ferrari is kötődik az öreg kontinenshez, a lovacskás autók 44 százalékát európai vásárlók vették meg. Ugyanez az arány a Bentley-nél 35, a McLarennél 33, a Lamborghininál 26, a Rolls-Royce-nál 22 százalék.

A növekedés oka egyértelműen az, hogy ezek a gyártók mind szakítottak korábbi elképzeléseikkel és az aktuális trendeknek megfelelően változtattak, azaz bővítettek a kínálaton. A kétüléses Lamborghini sportkocsik, a négyüléses Aston Martin luxusautók és a hagyományosan szedán kivitelű Rollsok mellett megjelentek a palettán a szabadidő-autók. Az SUV-k egyelőre nem szorították ki a hagyományos modelleket, a 11 ezres piac többségét sportkocsik teszik ki (8537 autó), a modellek között vezet a Ferrari 488. A szabadidő-autók száma azonban megsokszorozódott, 1201 ilyen modellt adtak el, amivel a kategória megelőzte a szedánokat. Mindez egy modellnek köszönhetően: a Bentley Bentayga egyből a második helyre került a top 10 ben.

A növekedés igazából csak most kapott lendületet, a tavalyi év végén és az idei év elején pedig tovább fokozódott és fokozódik a kereslet a nagyteljesítményű ultra luxus SUV-k iránt. A tavaly nyár óta forgalmazott Lamborghini Urust 2018 végén követte a Rolls-Royce Cullinan, az idei évet pedig várhatóan az Aston Martin DBX sikere zárja majd. A Ferrari-rajongóknak sem kell sokáig nélkülözniük, az olaszok 2022-re ígérik a vérbeli sport SUV-t, a Purosangue modellt. Sajtóhírek arról szólnak, hogy még a Bugatti is szabadidő-autót fejleszt...

Egyetlen gyártó maradt, aki nem kíván részt venni az SUV-őrületben, ez a brit McLaren. Mike Flewitt vállalatvezető azt nyilatkozta a minap, hogy nem a szabadidő-autók ellensége, de a McLaren egyszerűen nem ebben a műfajban játszik.

Az SUV-k mellett azonban a hagyományos sportkocsik fejlesztése sem áll le, sőt. Az Aston Martin bejelentette, hogy a Ferrari és a Lamborghini hegemóniáját középmotoros sportkocsival töri meg 2020-ban. 2021-ben érkezik a teljesen elektromos Lagonda ultraluxus-autó, amelyet a Rolls-Royce és a Bentley négyajtósai ellen küldenek harcba.  A Lamborghini visszatámad, az Aston Martint és a Ferrarit veszi célba új 2+2 személyes túrautójával. Ilyenre nem volt példa az 1968-as Espada óta. Utóbbit várhatóan 2025 és 2027 között dobja piacra a sant'agatai gyártó.

A márkák mindenesetre tele vannak önbizalommal, míg a Ferrari 2017-re hétezres tervet célzott meg, addig 8400-nál is több autót adtak el. Ha lesz SUV is a kínálatban, a 14 ezres eladási tervek sem tűnnek túlzónak. Az Urus várhatóan megduplázza a Lamborghini eladásait, ami idén meghaladhatja összesítve a tízezret. A McLaren sem játszik már kicsiben, 2025-re az értékesítési terve eléri a hatezret. Az Aston Martin a DBX-től várja a megváltást és a tízezres értékesítési darabszám elérését 2021-ben.

A hatok azonban nem ülhetnek a babérjaikon, mert az olyan prémium tömeggyártók, mint a Mercedes-Benz és az Audi rendre több, az ultraluxus szegmenshez tartozó modelljüket értékesítik az európai piacon. Az S-osztályból épített Maybach modellek iránt sosem látott mértékben nőtt a kereslet, több mint 5 százaléka az Európában eladott Mercedes luxuslimuzinoknak 50-60 millió forintos alapárról induló Maybach kivitel. És a Mercedesnél tervben van egy Maybach SUV is...

Az Audi sem tétlenkedik, az ingolstadti gyártó azon dolgozik, hogy a Maybach mintájára felélessze a Horch márkát és megépítse saját ultraluxus limuzinját az A8 L alapjain, dupla áron.

B. Cs.

Top 10 ultraluxus-autó (2018. 1-8. hónap)

1. Ferrari 488 1416 (+21%)

2. Bentley Bentayga 1087 (+4%)

3. Audi R8 1026 (0%)

4. Bentley Continental GT 990 (-6%)

5. Aston Martin DB11 799 (-17%)

6. Lamborghini Huracan 675 (+53%)

7. Mercedes-Benz S-osztály Maybach 452 (+127%)

8. Lamborghini Aventador 428 ((+103%)

9. McLaren 720S 426 (+704%)

10. Ferrari 812 415 (új)

(forrás: Jato Dynamics, ANE)

 

Top 10 ultraluxus-autó Magyarországon (2018)

1. Bentley Continental 4

1. Ferrari 488 4

1. Mercedes-Benz S-osztály Maybach 4

4. Bentley Bentayga 3

4. Ferrari Portofino 3

4. Maserati Quattroporte 3

7. Audi R8 Coupé 2

7. Audi R8 Spyder 2

7. Ferrari GTC Lusso 2

10. Aston Martin DB11 1

10. Ferrari 812 Superfast 1

10. Maserati GranCabrio 1

10. Rolls-Royce Ghost 1

(Forrás: Datahouse)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....
2024.03.27
Új módszerrel küzdenek a gyorshajtók ellen Ausztriában: elkobozzák autójukat. Gondoljunk bele, hogy....
2024.03.27
- A Volkswagen-csoporthoz tartozó tömegmárkák (Core csoport) összesített árbevétele tavaly 21....
2024.03.27
- Országszerte nagy területen megerősödik a szél csütörtökön, és leginkább a Dunántúlon és az....
2024.03.27
A BMW 8400 eurós bónuszt fizet az alkalmazottaknak – írja az automobilwoche.de.   ..
2024.03.27
Érdemes megtervezni a húsvéti utazást - közölte a vasúttársaság szerdán az MTI-vel a közlekedési....