Nio

Bérelhető és cserélhető akkumulátorokkal venné be Európát a Nio

2022.10.06.

Magyarországon nyitja meg első akkumulátor csere állomását a Nio, és további sokszáz követi majd Európában.

 

Mára nem kérdés, hogy a villanyos átállásból rendkívül előnyösen jönnek ki a kínai autógyártók, és már azt sem rejtik véka alá, hogy szeretnék bevenni ez európai piacokat termékeikkel. Ugyanakkor eddig a legtöbb márkának ebbe beletört a bicskája, ezért a legnagyobbak újfajta módszerekkel próbálkoznak. Itt van például a Nio stratégiája, ami jól példázza, hogy mennyire másképp gondolkodnak az autózásról a kínai cégek, mint a nagy múltú európaiak.

A Nio azon kevés gyártók közé tartozik, aki megértette, hogy mi kell Európának, ezért először a Nordschleifén futott egy villanyos rekordot az utcai sportautók között, és később is megjelent azokon a felületeken és területeken, ahol valóban eljutnak a közönséghez. Mégsem ezekkel, hanem újító akkumulátor lízing és csere programjukkal szeretnének erősödni az öreg kontinensen. Mintegy 1000 akksi csereállomást szeretne telepíteni a Nio Kínán kívül már 2025-re, amiknek a nagy része Európában lesz. Az elsőt állítólag hamarosan meg is nyitják, méghozzá itt, Magyarországon, az új gyáruk területén.

A Nio azt reméli, hogy, ha az akkumulátorokat nem vásárolják meg véglegesen a felhasználók, azzal lejjebb tarthatják az új autóik vételárát, mint a konkurencia. Ráadásul akkumulátor csereállomásaik gyorsabb megoldást jelentenek majd akármilyen szerviz megoldásnál.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.17
Jó hangulatú, gasztronómiai túrával és tesztvezetéssel egybekötött, háromnapos sajtóklubot....
2026.05.17
A FIAT továbbfejleszti legikonikusabb modelljét az új 500 Dolcevita Különleges Kiadás bevezetésével....
2026.05.17
A Type 135-öt eredetileg az Emira elektromos változataként tervezték. ..
2026.05.17
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Gazdag család csemetéje. ..
2026.05.17
 Két 911-es, egy vulkán és 6721 méter tengerszint feletti magasság: A két expedíciós jármű, az "....
2026.05.17
A Volkswagen történetének egyik legsikeresebb modelljének teljesen elektromos kivitele is....
2026.05.17
A négyszeres Forma-1-es világbajnok csapata egy váratlan hiba miatt, az első helyről búcsúzott a....
2026.05.17
Egymásnak ütközött két személygépkocsi és egy kisbusz az M1-es autópályán, Győr felé, a Herceghalom....
2026.05.17
Heves esőzések idején megnő az esélye a vízen futásnak, amikor az autó gumiabroncsai felúsznak a....
2026.05.17
A BYD kínai autómárka robbanásszerű növekedést produkált az elmúlt időszakban Európában,....