BMW

BMW X2 - 2016?

2014.02.24.

Míg a hírek egyelőre az BMW X4 születéséről szólnak, egyesek szerint a márkának már pontos tervei vannak 2016-ra.

A BMW eddigi szabaidő autóinak siekrét tekintve nem rossz gondolat egy újabb modellt beékelni a kisebb SUV szegmensbe. Az elmúlt években mintha kicsit elhúzott volna a BMW konkurensei mellett: a kisebb modellek bevezetésével ők voltak az elsők a piacon, elég ha az X1-re vagy az X3-ra gondolunk.

A bajorok tehát lépéselőnyben vannak és hiába követik őket riválisaik, mostanában elsőként sikerül megjelenniük az újabb piaci réseken. Mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy az X4 még csak épp fel-fel bukkan a horizontunkon, de már új projektekről hallani.

Ezen tervek között tekintélyes helyet foglal el a háromajtós crossoverként említett X2. Egyes források szerint a jövőben meg akarják osztani az X1 helyét két modell között: ez előbbi még könnyebb és kompaktabb lenne, míg az X2 egy dinamikusabb, sportosabb vonalat képviselne, mindezt persze azonos platformon. Motorizációt tekintve a modell akár három- és négyhengeres erőforrással is készülhetne. Ezek természetesen csak tervek és elméletek, hivatalos megerősítésre akár 2016-ig is várnunk kellene.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.31
Az önvezető autók a tapasztalatok alapján a közlekedésbiztonság szempontjából is nagy előrelépést....
2026.08.31
Drámai balesetet rögzített egy autópálya forgalomfigyelő kamerája. A felvételt az MKIF Zrt. tette....
2026.08.31
Harmadik évébe lépett az FTC női kézilabdacsapata és a Toyota márkakereskedő együttműködése. A 2026....
2026.08.31
A Toyota 23 éves finn versenyzője zsinórban harmadszor győzött. Ezúttal a Paraguay-ralin lett első....
2026.08.31
Horizontális finanszírozási céllá válhat a közlekedésbiztonság az Európai Unió 2028 és 2034 közötti....
2026.08.31
Texas leállítja a mesterséges intelligenciával (MI) felszerelt újgenerációs közlekedési kamerák....
2026.08.31
Az első futamot megnyerte, a másodikon pedig másodikként ért célba a hétszeres Európa-bajnok Kiss....
2026.08.31
Egy újabb példa rá, hogy mennyire másképp gondolkodnak az akkumulátor gyártásról a kínaiak. ..
2026.08.30
Játékosan és élménnyel gazdagodva tanulni a biztonságos közlekedést, erről szól ez a kiállítás. ..
2026.08.30
Egy BMW-vezető állítólag azt állítja, hogy a fiatalabb vásárlók a fizikai gombok és kapcsolók....