Forma-1

Bomba meglepetések, káosz, öt piros zászló az év Forma-1-es időmérőjén.

2024.11.03.

A világbajnoki címért küzdő Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombatról vasárnap délelőttre halasztott időmérő edzését, így a délutáni futamon ő rajtolhat majd az élről Sao Paulóban.

A 24 éves pilótának ez az idei hetedik és pályafutása nyolcadik pole pozíciója. Az időmérőn George Russell, a Mercedes brit versenyzője végzett a második, Cunoda Juki, az RB japán pilótája pedig a harmadik helyen.

A címvédő és az összetettben vezető, a negyedik világbajnoki címére hajtó Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője 12. lett, öthelyes rajtbüntetése miatt viszont így csak a 17. pozícióból kezdhet majd a futamon.

Az időmérőt az özönvízszerű esőzés miatt halasztották szombatról vasárnapra, de így is szakadó esőben került rá sor. A programot többször is félbeszakították piros zászlóval a versenyzők kicsúszása miatt, és az időmérő csaknem két órán át tartott.

A 71 körös Brazil Nagydíj vasárnap - magyar idő szerint - 16.30-kor kezdődik és az M4 Sport élőben közvetíti.

A teljes rajtsorrend:

  1. Lando Norris (brit, McLaren)
  2. George Russell (brit, Mercedes)
  3. Cunoda Juki (japán, RB)
  4. Esteban Ocon (francia, Alpine)
  5. Liam Lawson (új-zélandi, RB)
  6. Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  7. Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
  8. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
  9. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
  10. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
  11. Valtteri Bottas (finn, Sauber)
  12. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
  13. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
  14. Pierre Gasly (francia, Alpine)
  15. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
  16. Oliver Bearman (brit, Haas)
  17. Max Verstappen (holland, Red Bull)
  18. Franco Colapinto (argentin, Williams)
  19. Nico Hülkenberg (német, Haas)
  20. Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.03
Forró időjárás várja a királykategória mezőnyét Olaszországban: Monzában az előrejelzések szerint....
2026.09.03
Dicséretesen szerepeltek a magyarok a vitorlázó repülőmodellek F5J Európa-bajnokságán....
2026.09.03
A Volvo Trucks globális felsővezetése Budapesten találkozott a Waberer’s vezetőivel. A felek....
2026.09.03
Egy ember meghalt, miután két autó frontálisan ütközött a fővárosban a IX. kerületi Soroksári úton....
2026.09.03
Miközben a legtöbb hagyományos gyártónál nagyon lassan haladnak vele, vagy teljesen felhagytak a....
2026.09.03
Huszonegy ország 66 versenyzője - köztük négy magyar - áll rajthoz négy kategóriában a supermoto-....
2026.09.03
Az a sofőr, aki 50 kilométer/óra helyett 119-cel száguldott, 312 ezer forintos bírságra számíthat. ..
2026.09.02
Az alapos átépítés során a hátsókerekes KE70-es minden elemében megújult, majd kiszélesítve,....
2026.09.02
Újragondolták a kompokat és formabontó járművel szálltak tengerre a svédek. ..
2026.09.02
A Geely Holding legnagyobb leányvállalata, az egyebek mellett a Geely, a Zeekr és a Lynk & Co....