Autó, Motor és Tuning Show 2014

Bravissimo: showautót Fiatból - Igényes szlovák Bravo, néhol kis túlzással

2014.02.05.

A német showautó szcéna traileres szegmensének képviselői között nem ritkák az autót már-már vitrinben tartott műtárgyak szintjére hozó átalakítások. Alapként ezekhez szinte kizárólag VW-konszern gépeket láthatunk, sikerülhet ugyanez egy Fiatból is?

A jelek szerint igen, legalábbis ez az idei Prague Car Festival döntős Bravo megoldásait tekintve közel ezen a szinten áll.  A központi témát a króm és a csillogás jelenti, e téren pedig kevés olyan alkatrész található a gépen, amit szlovák tulajdonosa - Milan - valamilyen szinten ne piszkált volna meg.
Kezdjük is talán a motortérrel, ami egy 1.6 literes négyhengeres, 16 szelepes benzinmotort rejt.

A tuningot síkolt hengerfej és chip képviseli sport kipufogó- és légszűrőrendszerrel párosítva, a hajtást pedig könnyített lendkerék módosítja. Itt azonban nem a gyárilag 102 lóerős erőforrásba préselt plusz teljesítmény jelenti az extrát, hanem az, amit optikailag műveltek a motorral: gyakorlatilag minden krómozásra, polírozásra vagy fényezésre került, beleértve a szelepfedelet, szívócsonkot, radiátort, a tornyokat, csöveket és takaróelemeket is.

A csillogó koncepció az alvázon irányában is folytatódik. A lengőkarokat, az olajteknőt és a futómű alkatrészeit egy az egyben krómozták, a váltót fényesre polírozták, a Fiat Coupe-ról származó fékek rézszínű, a dobbetétek pedig ezüst airbrush fényezést kaptak.
Mindehhez már nem is kérdéses az aranyfényű csavarokkal feldobott polír felni, ami az RH 17 colos garnitúráját takarja. Bizonyára sokak fejében megfordul a kérdés, hogy ha már show-autónak készült a paripa, miért nincs rajta legalább egyel nagyobb kerék. A válasz igen meglepő volt: mivel az autó gyakori utcai használatban van, ez a maximum ami felkerülhet. Északi szomszédainknál (is) csak olyan kerék lehet az autón, ami a gépkönyvben szerepel, viszont itt bármilyen eltérést nagyon szigorúan büntetnek a rend őrei. Tehát aki esetleg azt gondolta, csak idehaza nincs kolbászból a kerítés, jobb, ha tudja, hogy tuning terén máshol sem különb a helyzet, sőt.

A kisebb kerékre egyetlen jó kompenzáció létezik, ez pedig a komolyabb ültetés, amihez a sárvédők peremét is cirka 4,5 cm-el ki kellett húzni. Ezután jöhetett a nagy csüccs: A Bravo állítható futómű / airride kombóval lett felszerelve, utóbbi kompresszorát alul hátul, a bebőrözött benzintank mellett rejtették el.

A külcsínt egyedi metálkék fény, valamint sportos, de a jó ízlés határain belül maradó bodykit dobja fel. Kiegészítők terén Angel Eyes izzós első, valamint teljesen egyedileg készített, ledes fényforrásokból összerakott hátsó lámpa került bevetésre.

Az utastér teljesen passzol a kint látottakhoz: a kék-fekete bőrözés nem csak itt, de a motorháztető belső felületén is tetten érhető, az utastérben pedig amit nem ez a bevonat borít, azt vagy fényezték, vagy krómozták, vagy pókhálószerű airbrush mintával látták el. Sőt, van ahol még maga a pók is ott figyel.

Mindez kiterjed a legapróbb részletekre, így a Recaro sprtülések és a MOMO sportkormány mellett a kézifékkarra, de még az üléstámla dőlésszögének szabályzójára is. A sztájling a műszerfal kijelzőit is érintette, ahol egyedi készítésű és megvilágítású számlapokat is találunk.

A show-kategóriából természetesen a komoly hifi installáció sem maradhatott ki: a csomagérben, a 24 colos monitor lábához beépített négycsatornás erősítők két Hertz Mille szettet hajtanak meg, garantáltan dobhártyaszaggató teljesítménnyel.

Milan Bravoja a 2014-es Autó, Motor és Tuning Show felhozatalát is ékesíti majd, ahová idén is egy rendkívül népes szlovák csapattal érkezik hazánkba, szebbnél-szebb tuning gyöngyszemek kísértetében.
 
Nézd meg őket együtt, 2014. március 21-23 között a Hungexpón, a szezonnyitó giga-show népes nemzetközi felhozatalában!

Fotók és szöveg: Szőke László / Carstyling.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....