kínai autóexport

A BYD megvetette a lábát a dél-koreai autópiacon

2025.02.15.

A BYD megvetette a lábát az autóipari nagyhatalom, Dél-Korea piacán is.

A hivatalos piacra lépést beharangozó sajtótájékoztatót a dél-koreai Incshon városában tartották meg, ahol felvázolták a kínai autóipari óriás jövőbeni terveit. A kínai szaksajtó tudósítása szerint elhangzott, hogy a BYD az idén három modellt vezet be a dél-koreai piacra: a BYD Atto 3-at, a BYD Sealt és a BYD Sealion 7-et.

A BYD Atto 3 lesz az első elérhető autó. Már rendelhető is, a kiszállítások pedig február közepétől kezdődnek.  A bejelentés alig néhány nappal az után hangzott el, hogy az illetékes dél-koreai hatóságok megadták az Atto 3 forgalmazási engedélyét és a szükséges tanúsítványokat.  

Az Atto 3 két változatban érkezik: a normál és az Atto 3 Plus verzióban. Mindkettő 60,48 kWh kapacitású lítium-vas-foszfát akkumulátorral van felszerelve. Normál körülmények között a hatótáv egy töltéssel 321 kilométer. Az akkumulátort húszról nyolcvan százalékra fél óra alatt lehet feltölteni.

Az Atto 3 ára 31 ezer dél-koreai von,  átszámítva közel 7,5 millió forint. Érdekeségképpen: Kínában ugyanez az autó BYD Yuan Plus néven fut, és bázismodellje jóval olcsóbb: 119,8 ezer jüanba kerül, ami körülbelül 5,9 millió forintnak felel meg.  A BYD dél-koreai leányvállalata még az idei év első felében piacra dobja Dél-Koreában a Seal-t  és Sealion 7-et is.

A BYD dél-koreai megjelenése fontos esemény, hiszen Dél-Korea igazi autóipari nagyhatalommá nőtte ki magát az elmúlt évtizedekben. A kínai óriás ottani terjeszkedését, sikereit és kudarcait árgus szemekkel fogják figyelni a nyugati autópiaci szereplők és szakpolitikusok.

Kína legnagyobb autóipari vállalata, a BYD már közel tíz éve jelen van Dél-Koreában, de eddig csak elektromos targoncákat, buszokat és teherautókat forgalmazott. A vállalat hat hivatalos márkakereskedővel van jelen az országban, s azt tervezi, hogy 15 bemutatótermet és 11 szolgáltatóközpontot nyit a nagyobb városokban és régiókban, beleértve Szöul és Csedzsut, illetve áprilisban bemutatja személyautóit  a Szöuli Mobilitási Kiállításon.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.22
A brit prémiumgyártó tisztán elektromos meghajtású, kompakt újdonsága most Sydney ikonikus....
2026.05.22
Talán ez volt a legnagyobb hibája a 10 éves Peugeot 308-asnak ..
2026.05.22
Philadelphiában ünnepséggel bocsátották útjára az American Airlines hat év után újraindult....
2026.05.22
2026. július 1-jétől a svájci kantonok 1955 óta először engedélyezhetik a körversenyeket. Svájcban....
2026.05.22
Nem elég, ha a termék jó, azt el is kell adni. A Peugeot ezért 2026-ban teljesen új szintre emelte....
2026.05.22
A 2026/27-es szezonban debütáló új generációs kocsik már több mint 800 lóerőt tudnak leadni, és....
2026.05.22
Vádat emelt a Gyulai Járási Ügyészség egy buszsofőr ellen, aki figyelmetlenségből halálra gázolta....
2026.05.22
Az Uber tovább bővíti magyarországi jelenlétét: május végén két újabb vidéki nagyvárosban, Pécsen....
2026.05.22
A gyorshajtókkal szembeni szigorúbb fellépésre és több sebességmérő kamera kihelyezésére is szükség....
2026.05.22
A Toyota RAV4 észak-amerikai gyártósorán olyan meghibásodást észleltek, amely minden tizenkétezer....