befektetés

A Commsignia magyar járműkommunikációs cég 11 millió dollár befektetést kapott

2019.08.15.

A járműkommunikációval foglalkozó magyar alapítású Commsignia Kft. 11 millió dollár tőkebefektetést kapott európai és amerikai kockázatitőke-befektetőktől - közölte a társaság

A tájékoztatás szerint a tőkebefektetést a Karma Ventures és a Samsung Catalyst Fund vezetésével a Partech, az Inventure, a Credo Ventures és a magyarországi Day One Capital hajtotta végre.

A Commsignia közölte, a tőkebefektetésből elsősorban fejlesztői bázisuk növekedését finanszírozzák, több mint 100 új, magas hozzáadott értékű munkahely létrehozását tervezik.  

Az 50 munkavállalót foglalkoztató magyar cég fő profilja a járművek és az azokat körülvevő infrastruktúra közötti kommunikációt lehetővé tevő szoftveres és hardveres megoldások, melyeket elsősorban okosváros projektekhez és autóipari felhasználásra fejlesztenek.

A közleményben kiemelték, hogy jelentős kutatás-fejlesztési (K+F) tevékenységet végeznek, a cég számos konzorciumnak tagja, a szabványosítási folyamat aktív résztvevője. Példaként említik, hogy vezető autógyártókkal és autóipari beszállítókkal dolgoznak együtt, de az ő megoldásuk szolgáltatja például egy önvezető busz számára a közlekedési  információt Las Vegasban az  okosváros fejlesztésnél, mely alapján a fedélzeti rendszer döntéseket tud hozni.

(a kép illusztráció)

Kovács József, a Commsignia vezérigazgatója a közleményben elmondta, a befektetést növekedési terveik megvalósítására fogják felhasználni. Büszke arra, hogy a fejlesztői csapatuk világszinten az egyik legjobbnak számít a V2X (járműkommunikációs) piacon. Erre a tudásra és tapasztalatra alapozva bővítik erőforrásaikat, szakembergárdájukat.

Kákossy Csaba, a Day One Capital ügyvezető partnere a közleményben hangsúlyozta, 2016-ban látták meg a lehetőséget a Commsigniában, befeltetásól nem csak a V2X technológiában rejlő potenciált jelzi, de azt is, hogy a Commsignia csapatában megvan minden, ami a nemzetközi sikerhez kell.

A V2X technológiával lehetővé válik, hogy az autók fizikai látótávolságukat jóval kiterjesszék, és azonnal értesüljenek a környezetükben zajló, a pályájukat befolyásoló eseményekről azáltal, hogy akár az infrastruktúra, vagy egy másik jármű érzékeli azokat. A közlekedés kooperatívvá tételével a szereplők jóval több információhoz jutnak, így elkerülhetővé válik például egy piros lámpa figyelmen kívül hagyásából kialakuló baleset, biztonságosabbá válhatnak akár a vasúti kereszteződések is - írják a közleményben.

A cég már két korábbi befektetési körön van túl, az első befektetés a PBG és a Traction Tribe nevéhez fűződik, őket olyan befektetők követték, mint a Day One Capital, a Credo Ventures, a Power Angels és a Hana Investments - tájékoztatott a Commsignia.

(a kép illusztráció)

A cég az elmúlt években folyamatosan növelte bevételeit, a 2018-as évet 314 millió forintos bevétellel zárta, mely 34 százalékkal több, mint a megelőző évben.     

A 2012-ben alapított Commsignia a járműkommunikációs (V2X) piac globális szereplője. Saját szoftver- és hardvertermékei az autók és az infrastruktúra közötti információcserét megvalósítva lehetővé teszik, hogy a járművek jóval több információval rendelkezzenek a közvetlen környezetükről, felhasználva több forrásból -  a jelzőlámpák, közlekedési kamerák, többi jármű szenzorai - érkező adatokat. A cég aktív szerepet vállal az iparág szabványosítási erőfeszítésben, 17 szakmai konzorciumnak tagja, és számos K+F projektben vez részt. A cég jelenleg 50 főt foglalkoztat, döntéshozatali és fejlesztési központja Budapesten van. (mti)

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Az e-rollerrel balesetet szenvedők száma 10 százalékkal emelkedett idén 2025-höz képeset, és a 14....
2026.11.04
A Nemzeti Koncessziós Iroda (NKI) elnöki tisztségére meghirdetett nyílt pályázatra összesen 14....
2026.11.04
Talán még Ferjáncz Attila is elégedetten csettintene, ha meglátná a rali legenda újragondolását. ..
2026.11.04
A Honda a mobilitás számos területét átfogó bemutatóval érkezett az EICMA 2026 kiállításra. A....
2026.11.04
Mi köze van a Toyotának Claude Monet-hoz és a japán fametszetekhez? Yokohamában erre ad választ a....
2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..