Peking

Csúcson a levegő szennyezettsége a kínai fővárosban

2015.12.09.

Trebitsch Péter, az MTI tudósítója jelenti: A két napja kiadott "vörös" riasztás ellenére tovább súlyosbodott a légszennyezettség szerdán Pekingben, nyilvánvalóvá téve, hogy még ha a pekingiek többsége fegyelmezetten eleget is tesz a korlátozásoknak, néhány nap nem elegendő a tiszta levegőhöz jutáshoz.

A kínai fővárosra rátelepedett fojtó füstködöt a meteorológusok szerint csütörtökön délután fújhatja ki egy újabb hidegfronttal érkező erős szél. Addig jóval 300 feletti, 400-hoz közeli átlagos levegőminőségi értékkel kell számolniuk az itt élőknek. (Az Egészségügyi Világszervezet ajánlása az egészségügyi határértéket 25-nél húzta meg.) A Peking történetében először kihirdetett, legmagasabb szintű szmogriadó éles főpróbájának tartott intézkedéseknek az is céljuk volt, hogy a hatóságok ellenőrizhessék, adott esetben mennyire szabálykövetők a tevékenységük korlátozására vagy szüneteltetésére kötelezett gyárak, üzemek, építőipari vállalatok, illetve a polgárok, akik közül milliók kényszerültek legalább egy napra otthon hagyni autóikat.

A szerdán megjelent sajtóhírek szerint már az első napon, amikor csak a páratlan számra végződő rendszámmal rendelkező autók vehettek részt a forgalomban, kevesebb mint 12 óra alatt a közlekedési rendőrök 3690 szabálysértőt állítottak meg. Közülük több mint ezren cementet szállítottak. A fővárosi környezetvédelmi ellenőrök csaknem 600 nagyobb légszennyező vállalatot ellenőriztek, közülük 38 hagyta figyelmen kívül a termelése leállítására vonatkozó felhívást. A külső Tahszing kerületben például egy kőfeldolgozóban folyt ugyanúgy a munka, mintha mi sem történt volna. Időközben az is kiderült, hogy az "egészségügyi önvédelem" eszközeként egyre több ember által használt arcmaszkok között sok hamis van forgalomban. Szerdai jelentés szerint Sanghajban 120 ezer darabot foglaltak le. Kiderült, már külföldre, vélhetően Afrikába is került belőlük. A gyanúsítottak közül többet őrizetbe vettek.

A kínai gyártású termékek az amerikai nagyvállalat, a 3M silány másolatai voltak. A cég illetékesei szerint a rossz minőségű maszkok veszélyesek az egészségre, hiszen a látszat ellenére nem akadályozzák meg a levegőben található szennyeződések belélegzését. A pekingi önkormányzat honlapján megjelent hír szerint a rendkívüli helyzetben a város polgármestere is "szemleútra" indult. Ennek során egyrészt elismerését fejezte ki a közlekedési rendőröknek munkájukért, másrészt építkezésekre, autóparkolókba, kormányzati épületekbe, valamint metró- és buszállomásokra látogatott. Vang An-sun megállított egy olyan autót is, amelynek nem lett volna szabad a forgalomban részt vennie. A csianlung.com nevű híroldal szerint a sofőrt emlékeztette a több csatornán, köztük sms-ben is kihirdetett korlátozásra. A polgármester a fotók tanúsága szerint nem viselt maszkot.

Fotó: huffingtonpost.com

A South China Morning Post című hongkongi lap idézte Bernhard Schwartlandert, az Egészségügyi Világszervezet Kínában dolgozó képviselőjét, aki üdvözölte ugyan a helyzet súlyosságának a kínai kormány által történő elismerését, de úgy vélte, ennél tovább kell menni: a következményekre, a várható légzőszervi és légzési, asztmatikus problémákra is fel kell hívni a figyelmet. Schwartlander emlékeztetett rá, hogy a légszennyezés hosszabb távon szívbetegségekhez és rákhoz, különösen tüdőrákhoz, valamint krónikus légzőszervi megbetegedésekhez vezethet.

Ma Hszüe-kan az Országos Meteorológiai Központ szakérője a központi televízióban (CCTV) úgy nyilatkozott, hogy Pekingben és a környező településeken az év hátralevő részében gyakoriak lesznek a szmogos napok.

Forrás: MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.04.22
Aranyáron mérik a kicsikéket, legyen az versenykocsi, busz, kamion. ..
2025.04.22
A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök -....
2025.04.22
A nemrég válságba került német autógyártó, a Volkswagen meglepő módon felpörgeti a termelést fő....
2025.04.22
Az idei év első negyedéve kimagasló eredményeket hozott a Das WeltAuto számára. Ugyanakkor nemcsak....
2025.04.22
A Duvenbeck MAN eTGX teherautókat vásárolt, így járul hozzá a VW-csoport goTOzero hatású....
2025.04.22
Az Audi az A6 modellcsaládját egy klasszikus business Sedannal bővíti. Ez a modell új mércét állít....
2025.04.22
Délutáni és esti kiképzési gyakorlatot tart a kecskeméti repülődandár kedden, szerdán és....
2025.04.22
Márciusban a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, 84 504 személygépkocsi cserélt gazdát....
2025.04.22
Az enyhe időjárás mellett hivatalosan is véget ér a téli gumiabroncsok használatának kötelezettsége....
2025.04.22
878 modellt hív vissza a cég, hogy egy egyszerű szoftveres frissítéssel helyreállítsák a hibát. ..