DHL

A DHL segíti partnerei ökológiai lábnyomának csökkentését

2015.10.26.

Magyarországi partnerei számára is elérhetővé teszi szén-dioxid-csökkentési tapasztalatait a DHL logisztikai szolgáltató, a cégcsoport 2007 óta több mint 19 millió tonnával mérsékelte kibocsátását - közölte a cég a múlt héten az MTI-vel.

A társaság GoGreen programjával összhangban a DHL részletesen és pontosan felméri a partnerek szállításaihoz kapcsolódó szén-dioxid kibocsátás mennyiségét, így járulva hozzá ökológiai lábnyomuk csökkentéséhez - áll közleményben. A részletes jelentésekből megtudható, hogy adott hónapban mekkora volt a cég ökológiai lábnyoma, de globális adatokat is nyújtanak szállítási módok, régiók, vagy akár célországok szerint.


A szolgáltatás igénybevételével a partnerek támogatják azon DHL-kezdeményezéseket és globális környezetvédelmi programokat, amelyek a szén-dioxid mennyiséget közvetetten semlegesítik. Ilyen például az erdőtelepítés, vagy szélerőművek építése világszerte, illetve az olyan afrikai projektek, ahol a környezetvédelem mellett az ott lakók életminőségét is javítják.

A GoGreen keretében az anyavállalat, a DP DHL cégcsoport szinten 2014-ig már 23 százalékkal javította szén-dioxid hatékonyságát 2007-hez képest. A vállalat által használt elektromos áram több mint 60 százaléka pedig már olyan megújuló energiaforrásokból származik, mint a szél-, víz- vagy napenergia.


A folytatásban a konszern szén-dioxid szennyezése a 2007-eshez képest 30 százalékkal zsugorodik 2020-ig alvállalkozóinak bevonásával. A közlemény szerint ezt a tervet stratégiai fontosságúnak minősítették, hiszen a szállítmányozási és logisztikai ágazatból származik a Földön a globális üvegházhatású gázok kibocsátásának 14 százaléka.

A magyarországi DHL a Deutsche Post DHL Group Logisztik-Konszern része, amely 220 országban van jelen, több mint 325 000 munkatársat foglalkoztat. Tevékenységi köre Magyarországon is a nemzetközi légi, tengeri, közúti és vasúti szállítmányozás, raktározási megoldások és postai kézbesítés.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.03.18
Az ügyintézés és a lakossági internethozzáférés is javul többek között néhány Szeged környéki....
2026.03.18
Március 8-án, vasárnap ünnepelte a Volkswagen Haszonjárművek a hannoveri üzem 70 évét. 1956-ban....
2026.03.18
A lakóautókat gyártó Knaus Tabbert legújabb, mintegy 2,2 milliárd forintnyi értékű beruházása ötven....
2026.03.18
Szlovákiában sok autóvezető úgy gondolja, hogy a kötelező orvosi vizsgálatok csak az idősebb,....
2026.03.18
Igazi sportember volt, bajnok és több mint a Forma 1 magyar hangja. ..
2026.03.18
Lánctalpas katonai drónjárművet fejlesztettek Ukrajnában, gazdagítva a honvédelem egyre tágabb....
2026.03.18
Ljubljanában februárban megnyílt Szlovénia első nyilvános hidrogéntöltő állomása, amely a városi....
2026.03.18
A CUPRA elhozta a vezetés új generációs élményét az FC Barcelona edzőközpontjába, a Ciutat....
2026.03.18
A nem megfelelő vagy rossz állapotú gumiabroncs komoly biztonsági kockázatot jelenthet. A tavasz....
2026.03.18
 Matthias Müller (72) gyermekként szüleivel elmenekült Kelet-Németországból, és válságmenedzserként....