autósport

DTM rajt Hockenheimben: cél a címvédés

2014.05.01.

Új arcok, új autók, új szabályok: új szelek fújnak a DTM táján a most kezdődő 2014-es szezonban. A hockenheimi szezonnyitó hétvégén május 2-4. között az Audi és a regnáló bajnok, Mike Rockenfeller számára megindul a küzdelem a címvédésért.

Az Audi Sport csapata a tavalyi bajnok Audi RS 5 DTM versenyautót jelentősen továbbfejlesztette és Nico Müller személyében egy ambiciózus fiatal pilótával erősítette a csapatot.

Az Audi 2014-ben a tizenegyedik DTM szezonját kezdi azóta, hogy gyártóként visszatért a sorozatba. 2004 óta a csapat hat alkalommal hódította el a bajnoki trófeát és összesen 38 futamgyőzelmet szerzett. Legutóbb a tavalyi évben avattak négykarikás bajnokot, akkor Mike Rockenfeller és az Audi Sport Team Phoenix végzett az élen a pilóták és a csapatok versenyében egyaránt. Ezt a remek eredményt szeretné az Audi idén is folytatni. Azért, hogy ez így is történjen, Dr. Wolfgang Ullrich, az Audi versenyigazgatója és Dieter Gass, az Audi Sport DTM vezetője a tél folyamán alaposan felkészült.

A 2014-es Audi RS 5 DTM lényegesen agresszívabbnak hat köszönhetően az aerodinamikai elemeknek, amelyeket szinte teljes egészében újraalkották. Az autó elülső részén új légbeömlőkön keresztül érkezik a levegő a motorhoz és a fékekhez. Ezen kívül a versenyautó megkapta a szériaváltozat méhsejt mintás hűtőrácsát is. Ezeknek a változtatásoknak köszönhetően az RS 5 DTM még több hasonlóságot mutat az RS modellek utcai sorozatával. Hasonlóan szembetűnőek a változások az autó oldalán is. A még hatékonyabb levegőáramoltatás érdekében az első és a hátsó kerekek közötti részt teljesen újraalkották.

A tél során az Audi átalakította a versenyzők csapatkiosztását is. Így kaphatta a jelenlegi bajnok, Mike Rockenfeller, az Audi Sport Team Phoenix versenyzője csapattársnak a korábbi bajnok Timo Scheidert. Az Audi Sport Team Abt Sportsline Mattias Ekström-mel és Miguel Molina-val vág neki a rajtnak, Adrien Tambay és Edoardo Mortara pedig az Audi Sport Team Abt sorait erősítik. Egy teljesen új párost köszönthetett az Audi Sport Team Rosberg, ők Jamie Green és Nico Müller duójával vágnak neki a szezonnak.

A 2014-es idényre a DTM szabályait is finomhangolták: az eddig két kötelező boxkiállás helyett már csak egyet kell teljesíteni, mégpedig a verseny középső harmadában. Az állítható hátsó szárny (Drag Reduction System – DRS), amelynél a pilóta gomnyomásra csökkentheti az autó hátsó szárnyának szögét, már a rajttól kezdve egészen a célba érésig használható. További újítás, hogy minden versenyző egy alapsúllyal rajtol el, ami 1120 kg (az autó és a versenyző együtt). Az adott márka versenyzői attól függően, hogy milyen eredményt érnek el, csökkentik vagy növelik ezt a súlyt a következő versenyre. A választott gumik pedig legfeljebb a versenytáv 50 százalékán használhatók.

Ehhez képest a versenyhétvége felépítése szinte változatlan maradt: a péntek délutáni roll out után szombaton egy szabadedzés és az időmérő vár a versenyzőkre, utóbbi 2014-től három szakaszban kerül megrendezésre.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....
2024.03.28
Halálra gázolta egy kisbusz sofőrje Nagykálló térségében nyírbátori mérnökségünk kollégáját, Tibort....
2024.03.28
Károkozás (25%), türelmetlenség és akadályoztatás (23%), fizetős, vagy ingyenes (10%) - leginkább....
2024.03.28
Nem csak a gyorsan hajtó autósok, hanem a motorosok is nagy kockázatot vállalnak – írja a Kronen....
2024.03.28
Kedden tragikus kimenetelű közúti baleset történt, amely során egy BMW és egy Nissan ütközött....