Range Rover

Egy Bentley Bentayga kihívó is szerepel a Land Rover terveiben

2017.07.06.

A Land Rover fődizájnere, Gerry McGovern, egy halo-modell megalkotásáról beszélt az Automotive News Europe konferencián, mellyel a Bentley Bentayga babérjaira törne a brit márka.

Az új halo-modellt a jelenlegi zászlóshajó főlé pozícionálta McGovern, aki az említett konferencián a tradícionális brit márka terveit feltárva beszélt arról, hogy a Land Rover szeretné bővíteni a Range Rover jelvényt viselő modellek számát. Jelenleg a klasszikus Range Rover mellett, az Evoque, a Sport és a Velar tagja a Range-ek klubjának, azonban az esetleges méretosztálybeli átfedés egyáltalán nem lenne zavaró a szakember szerint. „Szerintem, ha volna két azonos méretosztályú Range Roverünk, azok karaktere minden bizonnyal nagyban eltérne egymástól, és az azonos megjelenés ellenére két különböző tulajdonosi igényt fednénk le velük” – nyilatkozta McGovern.

A legnagyobb és legdrágább Range Rover fölé pozícionált újdonsággal kapcsolatban pedig így nyilatkozott a formatervező: „észrevettük, hogy a Range Rover árkategóriája nagy kiterjedésű, ezért úgy véljük, nem kell nagyot ugrani ahhoz, hogy a Bentayga területén legyünk”, azaz a 60-80 millió forintos árkategóriában. McGovern hozzátette, hogy a Land Rover megkérdőjelezhetetlenül rendelkezik a SUV szegmensben azzal a pedigrével és eredetiséggel, mellyel a Bentley igencsak híján van

A Bentayga nagy lendületet adott a Bentley-nek 2016-ban, a több mint 11 ezer darab Bentayga eladásával, miközben az USA-ban csak az  év második felétől volt elérhető a modell. A Volkswagen-csoport tulajdonában lévő luxumárka SUV-ja 208.500 eurós induló áron kapható Európában.

Forrás: thedrive.com

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.05.01
Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj....
2026.05.01
Az ICDP áprilisi webinárján bemutatott megoldás szerint az autóipari márkastandardok ellenőrzése....
2026.05.01
A márkaimportőr jelentős árcsökkentést jelentett be a C5 Aircross SUV Hibrid 145 automata....
2026.05.01
Az orosz autópiacról kivonult nyugati gyártók helyét átvették a kínai márkák Oroszországban, az....
2026.05.01
„A 2026-os frissítéssel a Mazda 2 Hybrid a formatervezés, a kényelem és a biztonság terén is tovább....
2026.05.01
A német autóipar válsága és az európai biztonsági helyzet romlása egyre látványosabb szerkezeti....
2026.05.01
A Lexus LFA neve egyet jelentett a V10-es motor igéző hangjával. Az utód viszont hátrahagyja ezt:....
2026.05.01
Az egyhetes közlekedésbiztonsági akció hétfő rajtól – számolt be a police.hu ..
2026.05.01
A tervezett tömegrendezvények miatt a főváros több pontján is forgalomkorlátozásokra lehet....
2026.05.01
Két vízsugárral kellett oltani – jelentette az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..