autóbaleset

Egy gyermek a 3-as úton történt borzalmas baleset ötödik halálos áldozata

2026.06.28.

Egy gyermek a kórházba szállítását követően belehalt sérüléseibe, így ötre emelkedett a Bükkábránynál történt baleset halálos áldozatainak száma – tudta meg vasárnap az MTI.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szombat esti közleménye szerint a halálos közúti közlekedési baleset Bükkábrány közigazgatási területén, lakott területen kívül, a 3-as számú főút 155. kilométer szelvényében történt, két személygépkocsi ütközött, a balesetben öt ember vesztette életét.

Az MTI vasárnap úgy értesült, hogy a két elhunyt felnőtt a balesetet okozó autóban utazott, a vétlen autóban két felnőtt és három gyerek volt. Két gyerek a helyszínen, a harmadik később a kórházban halt meg.

Még szombaton Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) az MTI érdeklődésére arról számolt be, hogy több mentőegységet, köztük három mentőhelikoptert riasztottak a helyszínre. A mentők egy felnőttet súlyos sérülésekkel, valamint egy gyermeket és egy felnőttet sikeres újraélesztést követően, életveszélyes állapotban vittek kórházba.

A balesetben két gyermek és két felnőtt olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette - közölte az OMSZ.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság korábban közölte, hogy a két autó frontálisan ütközött Bükkábránynál, az egyikből feszítővágóval szabadítottak ki embereket a tűzoltók.

MTI

 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

RSS kategória (Hírstart tematika): 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.08.16
Az augusztus 20-i nemzeti ünnephez kapcsolódva idén is számos helyszínen lesznek programok....
2026.08.16
Mostantól akár egy műszaki áruházban is rátalálhatunk a következő új autónkra. A Geely modelljei a....
2026.08.16
Sok autóst zavarja, amikor egy kerékpáros nem az út szélén teker. Pedig számos esetben így....
2026.08.16
Tizenkét ember meghalt és legalább tízen súlyosan megsérültek az M3-as autópályán történt....
2026.08.16
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt....
2026.08.16
Olyan sokszor elhangzik a kérdés, hogy miért nincsenek kei carok az európai piacokon. Most talán....
2026.08.15
Amikor 1949-ben megérkeztek az első Volkswagen Bogarak az Egyesült  Államokba, a Ford, a General....
2026.08.15
A kezdeti kapacitások kialakítása után ütemterv szerint halad a Duna vízszintjét emelő beruházás....
2026.08.15
Nagy visszhangot váltottak ki a kínai szaksajtóban azok a felvételek, amelyek megörökítették, amint....
2026.08.15
Mintegy száz járatát törölte szombaton és vasárnap az Easyjet légitársaság franciaországi vállalata....