Bulli

Elektromos hajtást kapott a klasszikus Volkswagen T1 kisbusz

2020.04.25.

A német gyártó az eClassics céggel közösen alkotta meg az 1966-os Type 2 Microbus környezetbarát változatát, amit gyártani is fognak.

Az új e-Bulli nem az első együttműködése a Volkswagennek és az eClassics-nak, mivel tavaly már egy eredeti Bogarat is átalakítottak elektromos hajtásúvá. Ezúttal azonban az első generációs (T1) Type 2 Samba Microbus került sorra: az osztott szélvédős, 1966-os példányban nem csak a hajtásláncot cserélték ki, de a karosszériát és a belső teret is tökéletes állapotúra restaurálták. A régi, 54 lóerős négyhengeres boxermotor helyére az e-Up! 83 lóerős villanymotorja került, ezzel ez a kocsi lett a legerősebb „gyári” változata a T1-es kisbusznak.

A villanymotor a hátsó tengelyt hajtja meg egyfokozatú erőátvitelen keresztül, a Volkswagen szerint a végsebesség eléri a 130 km/órát, ami 25 km/órával több, mint az eredeti motorral. A 45 kilowattórás akkumulátor pakkot az alváz közepére tették, hogy jó legyen a súlyelosztás és a stabilitás. Gyorstöltővel akár 40 perc alatt fel lehet tölteni 0-ról 80 százalékosra, ami kb. 160 kilométeres hatótávhoz elég. Ha teljesen fel van töltve az akku, akkor az e-Bulli akár 200 kilométert is meg tud tenni a lemerülésig.

Nem csak a hajtásláncot, de a futóművet is korszerűsítették. Állítható feszességű lengéscsillapítókat és csavarrugós felfüggesztéseket építettek be előre és hátra is, hogy javuljon a rugózási komfort, a régi dobfékeket pedig erősebb, belső hűtésű tárcsákra cserélték.

A külső csak finoman változott, a teljes fényezésen kívül korszerű LED fényszórókat és hátsó lámpákat és töltés indikátorokat kapott az e-Bulli. Hogy ne legyen feltűnő, a töltőcsatlakozó a felhajtható hátsó rendszám alá került.

Belül sokkal jelentősebbek a változások, a teljes utasteret újrakárpitozták és modernizálták, még az e-Up! előválasztó karját és egy érintőképernyőt is beépítették az infotainment rendszer számára, amelyek kicsit idegenül hatnak a régies formák között.

Szerencsére az e-Bulli nem egyedi példány, az eClassics az e-Bogárhoz hasonlóan gyártani is fogja kis sorozatban, Renningenben. Persze nem lesz olcsó, Németországban 64900 euró az alapára, ami a mai árfolyamon 22,8 millió forintnak felel meg.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.02.25
Örök titok marad hány hajadon és ifjú vesztette el szüzességét Chevrolet hátsó ülésén, ahogy az....
2026.02.25
Horváth Hanna a győri Széchenyi István Egyetemen szerzett járműmérnöki alapdiplomát, aerodinamikai....
2026.02.25
Pár éve még nagyon távolinak tűnt a nagyobb energiasűrűségű szilárdtest akkumulátorok bevezetése,....
2026.02.25
Kevés értékesebb erény van az autóiparban a következetes megbízhatóságnál. A Toyota 2025-ben immár....
2026.02.25
Február 3-án a Lamborghini Kairóban hivatalosan is megnyitotta új szalonját, ahol luxusmárkáit....
2026.02.25
Tavaszi karbantartás miatt március 7-én és 8-án, valamint március 28-án és 29-én szünetelni fog a....
2026.02.25
Megújult formában várja a motorosokat 2026-ban a Honda egyre népszerűbb, folyamatosan fejlődő....
2026.02.25
A dohai Hamad Nemzetközi Repülőtér futópálya-felújítása miatt április közepétől június közepéig a....
2026.02.25
Az EU félidős jelentése előrelépést mutat – az ETSC szerint viszont a döntések iránya most dől el:....
2026.02.25
Visszafogott optimizmus jellemezte a magyar lízingpiacot 2025-ben: mind a kihelyezések összege,....