eleketromos autó

Elektromos kishaszonjárművek - Továbbra is vezet a dízel

2022.08.18.

Az elektromos kishaszonjárművek térnyerése jóval lassabb folyamat, mint a személygépjárművek piacának átalakulása. Az Európai Unió szabályai kevésbé szigorúak, nem ösztönzik olyan mértékben az átállást, mint a személygépjárműveknél, és a gyártók is inkább a személygépjárművekre koncentrálnak jelenleg, ha a villanyosításról van szó.

Ettől függetlenül már most is széles kínálat van elektromos kishaszonjárművekből. Persze első ránézésre nehéz elképzelni, hogy mi értelme lehet egy elektromos dobozos autónak, de az alacsony hatótáv ellenére is vannak érdeklődők. Elsősorban kiszállításra szoktak ilyesmit venni – minden bizonnyal sokaknak feltűnt már, hogy ugyanaz a sofőr hozza a csomagjait, ha gyakran rendel. A kerületek részeit a futárcégek felosztják sofőrjeik között, akik így egészen rövid távokat tesznek meg, miközben rengeteg csomagot kiszállítanak.

De mennyi is az a kevés hatótáv? A legtöbb két tonnás haszonjármű 200 kilométer körüli hatótávot ígér, ami elég lehet, ha csak a végső kiszállításra használják, de ennél többre nem igazán. Egyik városból a másikba, több 10 vagy akár több 100 kilométeres utakra továbbra is a dízel a megoldás.

2021-ben az Európában eladott kishaszonjárművek 90,5 százaléka volt dízel és mindössze 3,5 százalékot tettek ki az elektromos modellek. Ennek csak egyik oka a hatótáv, a másik inkább az árcédula.

Egy hagyományos Mercedes-Benz Sprinter dízelmotorral 10,7 millió forintnál kezdődik, egy elektromos verzió 23,4 millió forintnál, a legolcsóbb dízel Fiat Ducatoért 12,1 millió forintot kérnek, az elektromos verzió viszont nem érhető el 29,8 millió alatt.

Ezt a különbséget nem tudják visszahozni az elektromos autók alacsonyabb fenntartási költségei, különösen ha hozzászámoljuk a töltési infrastruktúra kiépíését, ami alapvető lépés egy cég telephelyén, ha elektromos autókra vált.

Ennek ellenére is sokan döntöttek már mellettük – az állami támogatások számos országban csökkentik a különbséget a dízel és az elektromos között, ráadásul PR szempontból is jó lépés manapság, ha a vállalat elektromos autókkal szállítja ki a termékeket.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.06.12
A holland ügyészség 2030-ig több mint kétszeresére növelné az automatizált közúti ellenőrzési....
2026.06.12
Forgalmas nyári szezonra készül a Budapest Airport az idén is - hangsúlyozta Francois Berisot, a....
2026.06.12
A rolleres károk csaknem kilencven százalékát bérelt eszközökkel okozzák, ezért is sürgető a....
2026.06.12
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Royal Caribbean: a finnországi Meyer Turku hajógyár hivatalosan is....
2026.06.12
1989-ben a Lexus elegáns limuzinokkal lépett be a prémiumautók piacára. A japán márka a kiváló....
2026.06.12
A Toyota első elektromos autója, a bZ4X Touring így, ebben a kombi karosszériában érett be. Erős,....
2026.06.12
A TOYOTA RACING június 13–14-én a TR010 HYBRID Hypercarral száll harcba hatodik győzelméért – és új....
2026.06.12
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint 2026. június 12-én 4 óra 30 perc körül egy....
2026.06.12
Mérföldkőhöz érkezett a motorfejlesztőből autóépítővé vált SZEngine Team: bemutatták első....
2026.06.12
Burgenlandban 2026-ban is folytatódott az alternatív hajtásrendszerekkel felszerelt autók iránti....