Audi Q7

Elkezdődött az új Audi Q7 forgalmazása

2015.03.18.

A nagy szabadidő-autó alapára itthon 17,9 millió forint a háromliteres TDI motorral.

Európa-szerte elkezdődött a második generációs Audi Q7-es forgalmazása. A 272 lóerős, háromliteres dízelmotoros változat alapára 17 990 220 forint, a szintén háromliteres, 333 lóerős kompresszoros benzines változat alapára 19 099 480 forint. Jelenleg ez a két motor érhető csak el Európában, de később lesznek takarékosabbak és erősebbek is, 2015 végén pedig érkezik az E-Tron nevű konnektoros hibrid változat is. A motorok átlagosan 28 százalékkal lettek takarékosabbak a modellváltás után.

Bizonyos változatoknál akár 325 kilogramm is lehet a tömegcsökkenés az előző Q7-eshez viszonyítva, az alapmodell már könnyebb 2 tonnánál. Kisebb méretű karosszériát kap a modell, a hossz 37 mm-rel, a szélesség 14 mm-rel, a magasság 6 mm-rel csökken, de az ügyesebb tervezésnek köszönhetően a mérnökök elérték, hogy ennek ellenére is tágasabb legyen az utastér a jelenleginél. Az opciósan, 509 ezer forintért kérhető harmadik üléssor üléseit már villanymotorokkal lehet majd kihajtani a csomagtartó padlójából, és állítólag ezúttal már felnőttek is kényelmesen fognak ülni bennük, ráadásul bejutni is könnyebb lesz ide, mert 39 mm-rel tágasabb nyílás keletkezik majd a második üléssor előrehajtása után.

Minden Q7-es szériafelszereltségébe beletartozik a nyolcfokozatú ZF automatikus váltó, a Quattro-összkerékhajtás és a navigációs rendszer az MMI fedélzeti infotainmnet rendszer részeként. Felárért digitális műszerfal, négyzónás klímaberendezés, légrugózás, éjjellátó és még számtalan vezetéstámogató rendszer, Mátrix-LED fényszóró, összkerék-kormányzás, Head-up kijelző és Bang & Olufsen hifi is rendelhető.

Az első Audi Q7-es 2006-ban mutatkozott be, és több mint félmillió példányt adtak el belőle világszerte.

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.09.23
Hannoverből a világ minden szegletébe, majd vissza: a hosszú távú utazásairól ismert Rainer Zietlow....
2026.09.23
Az Óbudai Egyetem tőketársasága, az Obuda Uni Venture Capital (OUVC) finanszírozó partnerként....
2026.09.23
Javában zajlik az Európai Mobilitási Hét: több mint 2500 városban hirdetik, hogy a közlekedés nem....
2026.09.22
Jövőre nem rendezik meg a gyorsaságimotoros-világbajnokság Magyar Nagydíját. ..
2026.09.22
Az Eurotrade Kft. szakmai napján érdekes pódiumbeszélgetésre került sor. A vendéglátó Szűcs Attila....
2026.09.22
A Citroën bevezeti az Outdoor felszereltségi szintet, amely kalandvágyó szellemiséggel ruházza fel....
2026.09.22
A vezetés közbeni figyelemelterelés komoly közlekedésbiztonsági kockázat, amelyről október 5-én....
2026.09.22
A vasúti járműgyártó Magyar Vagon Vasúti Kft. (MVV) nyerte el a Leo Mobility Management (LMM)....
2026.09.22
Kína a 2026-2030 közötti ötéves terv időszakában teljesen összekapcsolja a G219 és G331 határ menti....
2026.09.22
Hat év alatt 23 százalékkal csökkent a villamosenergia-termelés átlagos karbonintenzitása Európában....