Tesla

Elon Musk: két éven belül itt lesznek az önvezető autók

2015.12.31.

A Tesla vezére szerint már nem kell sokat várni a megbízható, teljesen automatizált vezetésre képes autókra.

A Tesla mindig is élen járt az önvezető autók fejlesztésében, elég csak a Model S-hez októberben bevezetett 7.0-s szoftverfrissítésre gondolni, amely a távolságtartó tempomatot kombinálja az aktív kormányzással megvalósított sávtartással, és még önálló sávváltásra is képes, ha a vezető kirakja az irányjelzőt.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója nemrég a Fortune lapnak adott interjút a témában, amelyben elárulta, hogy véleménye szerint már 2017 végére kész lesznek a teljesen önvezető autóval, de a jogi háttérre egy évvel többet kell majd várni, így az önvezető autók 2018 vége előtt nem jelennek majd meg az utakon. Arra is számít, hogy egyes országokban akár 5 évbe is telhet, mire megadják az engedély, hogy az önvezető autókat a közúton használják.

Ezen időtartam alatt az autók adatgyűjtést végeznek majd, aminek a célja, hogy a kinyert adatokból meg lehessen állapítani, hogy egy baleset akkor is bekövetkezett volna-e, ha az autók önvezetők lettek volna. Ha elég adat támasztja majd alá azt a feltételezést, hogy az önvezető autókkal jelentősen csökkenni fog a balesetek száma, akkor az Musk szerint jelentősen fel fogja gyorsítani a törvényi háttér megalkotását.

„A teljes önvezetés felé tartunk, véleményem szerint két éven belül el is fogjuk érni. Szerintem már mindenünk megvan hozzá, már csak finomhangolni kell a részleteket, helyre kell tenni minden puzzle-darabot, és meg kell bizonyosodni arról, hogy mindenféle környezetben biztonságosan működnek – aztán készen leszünk.

Musk beszélt George Hotz programozóról is, aki nemrég készített egy önjáró autót. „George azt mondja, ezt 2000 kódsorral készítette. De 2000 sor nem elég arra, hogy a világon lévő 8 milliárd utcasarkot lefedje. A világ egy bonyolult és zavaros hely. 2000 kód nem elég rá” – tette hozzá Musk.
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2026.11.04
Kevés olyan elektromos jármű akad, amelynek láttán még azok is felkapják a fejüket, akiket....
2026.11.04
Spanyolországban már nem mindig a legolcsóbb ajánlat nyer: a hatóságok a tendereken is a....
2026.11.04
Az Audi A6 allroad sokoldalúságot, kényelmet és magabiztos irányíthatóságot kínál intelligens....
2026.11.04
Egy évszázaddal az utolsó Aeroexpress-hidroplán távozása után ismét vízirepülőgép hajtott végre....
2026.11.04
Brutális szigorítás jön az autópályákon.   ..
2026.11.04
 A vadonatúj CUPRA Raval bekerült az Év Autója 2027 díj hét döntőse közé. A Barcelonában tervezett....
2026.11.04
A Cadillac Forma–1-es csapatának többségi tulajdonosa, Mark Walter állítólag fontolóra vette....
2026.11.03
A hűvösebb reggelek, a korábbi sötétedés és a változékony időjárás új kihívásokat jelentenek a....
2026.11.03
Robotok és kínaiak törtek be a góliát munkagépek rohamtempóban bővülő piacára.  ..
2026.11.03
A nagysebességű vasúti közlekedés biztonságának megerősítésére irányuló tervet fogadott el a....